A kiskakas és a tyúkocska

Volt egyszer egy kis udvar, azon élt egy kakas meg a tyúkocskája. A kakas a nap nagy részében csak a színes tollait igazgatta, a tyúkocska pedig szaladgált az udvaron, és mindkettőjüknek eleséget keresett. Egy nap elhatározták, hogy kiruccannak a ligetbe epret szedni.

Megbeszélték, hogy minden szem epret megfeleznek, amit csak találnak. A tyúkocska hamarosan talált is egy pirosló kis epret, és szépen megosztotta a kiskakassal. Kis idő múlva a kiskakas is talált egyet, de nem akaródzott neki osztozni, és gyorsan egyedül bekapta, hogy a tyúkocska észre ne vegye. Csakhogy az eper túl nagy volt, megakadt a kiskakas torkán, és nem kapott levegőt. „Tyúkocskám, hozz nekem egy kis vizet a forrásból, különben megfulladok!” – kérte rekedten a párját.

A tyúkocska rögtön a forráshoz szaladt: „Forráska, kérlek, adj vizet a kiskakasnak! Ott fekszik a ligetben, két lába az égben, félek, hogy meghal szegény.”

– Adok vizet, de csak ha hozol nekem a varrólánytól egy nagy kendőt. Egész nap tűz rám a nap, árnyék kell, különben kiszáradok – felelte a forrás a tyúkocska kérésére.

A tyúkocska gyorsan elszaladt a varrólányhoz, hogy kendőt kérjen tőle, azt odaadja a forrásnak, a forrástól pedig vizet kapjon a kiskakasnak. Amikor odaért, könyörögve kezdte:

– Panni, varrólányka, adj nekem egy kendőt a forrásnak! A forrás azért vizecskét ad az én kiskakasomnak. Ott fekszik a ligetben, két lába az égben, félek, hogy meghal szegény.

A varrólány szívesen adott volna kendőt, de csak akkor, ha a tyúkocska hoz neki a vargától új cipőt.

A tyúkocska hát most a vargához szaladt. Amint odaért, rögtön esedezni kezdett: „Matyi varga, adj nekem új cipőcskét Panni varrólánynak! Ő azért kendőt ad, a kendőt odaadom a forrásnak, a forrás pedig vizecskét ad az én kiskakasomnak. Ott fekszik a ligetben, két lába az égben, félek, hogy meghal szegény.”

– Adok új cipőt a varrólánynak, de sörte kellene a malackától. Ha elhozod, megkapod a cipőt.

Szaladt hát a tyúkocska a malackához, hogy sörtét kérjen tőle. A malacka beleegyezett, de csak ha a tyúkocska tejszínt hoz neki a tehénkétől.

Futott a tyúkocska a tehénkéhez. Az tejszínt ígért neki egy kis fűért a rétről. A tyúkocska elsietett a rétre, és kért tőle egy kis füvecskét a tehénkének. „Adok füvecskét, de előbb kérj nekem az égtől egy kis harmatot, hogy felfrissüljek” – ígérte a rét.

A szegény, kifulladt tyúkocska az égre emelte a szemét, és könyörgő hangocskán kiáltotta: „Ég, égecske, adj nekem egy kis harmatot a rétnek! A rét füvecskét ad a tehénkének, a tehénke tejszínt a malackának, a malacka sörtét a vargának, a varga cipőt a varrólánynak, a varrólány kendőt a forrásnak, a forrástól pedig vizecskét kapok az én kiskakasomnak. Ott fekszik a ligetben, két lába az égben, félek, jaj, félek, hogy meghal szegény.”

Amikor az ég meglátta a szegény tyúkocskát, megsajnálta, és egy kis harmatot küldött a rétre. Végre segítséget kapott a tyúkocska, és most cserébe semmit sem kértek tőle!

A rét most már szívesen adott neki egy kis füvecskét. A füvecskével a tyúkocska a tehénkéhez szaladt. Tőle tejszínt kapott, amit a malackának vitt. A malackától a sörtékkel a vargához futott. A varga cipőt adott neki, azt a varrólánynak vitte. Átvette tőle a kendőt, és sietett vele a forráshoz. A forrás vizecskét adott neki, a tyúkocska pedig rohant a vízzel a kiskakashoz, és megitatta. A megakadt eper szépen lecsúszott a pocakjába. A kiskakas talpra ugrott, és teli torokból elkukorékolta magát: „Kukurikú!” A jó, önzetlen tyúkocskájával pedig ettől fogva mindig megosztozott.