Hogyan jutott mézhez Dörmi mackó

Amikor beköszöntött a tavasz, sorra ébredezni kezdtek az állatok a téli álmukból. Az egyikük a nagy Dörmi mackó volt. Egész télen kényelmesen szundikált az elrejtett vackában. Amikor azonban vége lett a télnek, kimászott, nyújtózott egy nagyot, és rögtön valami harapnivaló után nézett. Iszonyúan megkívánta a mézet. Csak azt nem tudta még, mit kell majd tennie, hogy hozzájusson.

Járta az erdőt, és kereste, hol találhatna mézet. Kis idő múlva egy hatalmas fához ért. Olyan óriási volt, hogy a koronája tetejét sem igazán látta. Ahogy ott állt alatta, hol itt, hol ott elrepült mellette egy méhecske. Dörmi a nagy mancsával odacsapott, de aztán rájött, hogy ahol méhecskék vannak, ott méznek is kell lennie. Körbejárta a fát, és figyelmesen nézegette a koronáját. És akkor meglátta. Az egyik ágon tényleg ott lógott egy kaptár. „Ott biztosan méz is van” – gondolta.

Rázni kezdte a fát, de az túl nagy volt. Nem ért semmit. Egyszer csak odarepült hozzá néhány méhecske, és szidni kezdték:
– Mit csinálsz, te nagy medve? Azt hiszed, csak mert megkívántad a mézet, idejöhetsz, és lerázhatod az egész kaptárunkat? Azonnal hagyd abba!

A medve mondani akart valamit. Ám alighogy levegőt vett, hogy feleljen, a méhecskék zsibongani kezdtek, és riadtan röpködtek körülötte.
– Jönnek, már megint itt vannak, és most biztosan kivágják! Segítség! Segítség!
Dörmi először nem értette, mi ütött beléjük. Aztán észrevette, hogy messziről nagy, erős emberek közelednek a fa felé. Láncfűrész volt a kezükben. Ahogy a fához értek, Dörmi mindent megértett. Az emberek ki akarják vágni a gyönyörű, nagy fát. Ráadásul ezzel a méhecskék kaptárát is tönkreteszik!
– Na, ezt nem hagyom! – dörmögte hangosan Dörmi.

Elbújt a fa törzse mögött. Abban a pillanatban, amikor az emberek a fa alá álltak, előrontott, és bömbölni kezdett, ahogy csak bírt. Közben felállt a hátsó lábára, és hadonászott az elsőkkel. Lassan közeledett a meglepett emberek felé, és egyre csak ijesztgette őket. Az emberek egészen elsápadtak. Ott hagyták a fűrészeiket és a fejszéiket, és futásnak eredtek. Azóta senki sem látta őket arrafelé.

Aztán Dörmi, aki elfáradt ettől a nagy hőstettől, lefeküdt a fa alá, és rájött, hogy még mindig korog a hasa. A méhecskék mindent láttak a fáról, és mivel hálásak voltak, hogy Dörmi megmentette a fájukat és az otthonukat, hoztak neki a kaptárukból egy jó nagy halom mézet. Azóta Dörmi rendszeresen jár a méhecskékhez mézért. Már nem rázza az egész fát, hanem szépen megkéri a méhecskéket. És közben vigyáz, nehogy bárki megint megpróbálja tönkretenni a fát vagy a barátnői, a méhecskék kaptárát.