A farkas és a daru

Élt egyszer régen egy farkas. Minden állat nagyon félt tőle, mert szeretett vadászni rájuk. Egyszer, amikor éppen felfalt egy nyulat, egy csont megakadt a torkán. Egyedül nem tudta kivenni. Nem maradt más hátra, mint hogy kiabáljon, és segítségért könyörögjön. Csakhogy minden állat félt tőle, és egyik sem segített neki. Végül a farkas összetalálkozott egy öreg, bölcs daruval.

– Daru, kérlek, megakadt egy csont a torkomon. Segíts rajtam! – könyörgött a farkas.

A daru legyőzte a félelmét, mert megsajnálta a farkast, és bedugta a fejét a torkába. Hosszú csőrével kihúzta a csontot, amely a farkas torkában akadt.

Amint kint volt a csont, a farkas megkönnyebbült, és nyomban mindent elfelejtett. Azt is, hogy a szolgálatért fizetnie kellene a darunak. Sőt, még haragudni is kezdett rá.

– Daru, hogyhogy nem félsz tőlem? Nem tudod, ki vagyok én? Én vagyok a legfélelmetesebb farkas széles e vidéken, aki mindenkit felfal, akivel csak találkozik. És még azt akarod, hogy fizessek is neked? Azt már nem, komám. Még a végén azt mesélnéd mindenkinek, hogy a farkas szájában volt a fejed, és megúsztad. Nem, ezt nem hagyom annyiban. Inkább rögtön felfallak.

– Rendben, farkas – mondja a daru. – Látom, nagyon hamar elfelejtetted, milyen jót tettem veled. De ha legközelebb csont akad a torkodon, senki sem fog segíteni neked. Emlékezz csak, mennyire féltek tőled mind. Csak én tudtam legyőzni a félelmemet, és kihúzni a csontot.

A farkas megvakarta a füle tövét. A darunak igaza volt.

– Hát jó – dörmögte kelletlenül a farkas. – De itt és most meg kell ígérned, hogy ha bármikor segítségre lesz szükségem, eljössz, és megint kihúzod a csontot a torkomból.

– Igen, eljövök. De a szolgálatomért fizetned kell – felelte a daru.

A farkasnak nem akaródzott, de végül mégiscsak fizetett. Nagyon jól tudta, hogy különben legközelebb segítség nélkül maradna. Az életét pedig nagyon féltette. Ezt a bölcs daru is tudta: aki másoknak árt, az a legnagyobb gyáva, és csak a saját bőrét félti.