
Esti mesék
Őszi kaland a varázserdőben
Az erdő szélén, egy kis házban élt egy Dani nevű kisfiú. A háza mögött elterülő erdő bizony varázserdő volt.
Egyszer, amikor az anyukája kertjében dolgozott, hirtelen egy nyuszi termett előtte. Elmondta neki, hogy eltévedt, és hogy a ház mögötti varázserdőben lakik. Aztán közösen megtalálták a visszavezető utat, és a nyuszi hazajutott a varázserdejébe. Hogy hogyan sikerült nekik? Az már egy másik mese.
Azóta a nyuszi és Dani elválaszthatatlan barátok, és sok mindenféle kalandot élnek át együtt. Például nemrég, ősszel, amikor az őzbakoknak segítettek elhullajtani az agancsukat.
Az ősz már javában tartott, és Dani elindult a varázserdőbe, hogy meglátogassa a nyuszi barátját. A pókhálókapu már magától beengedte. Nem állta el az útját, mert tudta, hogy Dani barát, aki inkább segít az erdőben, mint hogy rendetlenséget csinálna. Még az erdőben lakó állatkák is megkedvelték Danit.
Azon az őszi délutánon, ahogy a fiú a nyuszival a páfrányok között sétált, halk, szomorú szipogást hallottak:
– Most mit csináljak? Így nem köszönthetem a telet. Hogy fogok kinézni? Mint egy mamlasz. Már itt az ideje, és nekem még mindig nem megy.
– Nyuszi, hallottad ezt? – kérdezte Dani. A nyuszi bólintott, és a mancsát az orrocskájára tette, hogy jelezze a barátjának: maradjon csendben. Lekuporodott, és óvatosan körülnézett, ki panaszkodik így az erdőben. Kis idő múlva a mancsával egy nagy fa alá, a bokrok felé mutatott:
– Nézd, ott!
Dani odanézett, és meglátott egy kis őzbakot, amint a fejét folyton a földhöz, a sárhoz és a fa törzséhez dörzsöli. A nyuszi és Dani odamentek hozzá, és megkérdezték, mi bántja, és miért vakargatja folyton a fejét. Hátha tudnának segíteni.
Az őzike szomorúan rájuk nézett, és rákezdte:
– Nézzétek csak a szerencsétlen fejemet! Ősz van, az őzbakoknak ilyenkor le kell hullajtaniuk az agancsukat. A telet tiszta fejecskével kell köszöntenünk. Az összes többi barátom már elhullajtotta, csak nekem nem sikerül. Úgy nézek ki, mint egy ügyetlen, aki még ehhez sem ért. Micsoda szégyen! Hogy köszönthetném a telet, amikor még mindig agancs van a fejemen? Nem tudom, miért nem akar leesni.
– Hát, nem néznek ki semmi különösnek – mondta Dani, miközben az őzike agancsát nézegette.
– Ne félj, őzike! Majd kitalálunk valamit. Hiszen varázserdőben vagyunk – vigasztalta a nyuszi. Egy darabig gondolkodott, aztán támadt egy ötlete.
– Dani, szaladj el, kérlek, a bagolyért! Ő pedig hívja össze az összes madárkát, aki az erdőben lakik. Már tudom, milyen varázslattal segítünk az őzikének, hogy megszabaduljon az agancsától – mondta a nyuszi. Dani nem kérdezett semmit, már futott is a bagolyért. Tudta, hogy nincs sok idő. Közeledett a tél, és az őzikének úgy kellett kinéznie, ahogy illik. Amikor Dani odaért a bagolyhoz, megkérte, hogy hívja össze az összes madárkát, és repüljenek az őzikéhez meg a nyuszihoz a nagy fához a bokrok mellett, mert nagy szükség van rájuk.
Kis idő múlva már mindannyian ott voltak egy helyen. A nyuszi elmondta, mi történt az őzikével, aztán hozzátette:
– Csak egyetlen varázslat segíthet rajta, barátaim: a tiétek. A repülés varázsa. Bagoly, mondd el a varázsigét! Ti, madárkák, készüljetek fel, te pedig, őzike, meg se moccanj, és tartsd ide a fejed. Ne félj! Minden jól végződik.
A bagoly felröppent mindannyiuk fölé, és rákezdte:
– Erdő madárkái, szálljatok ide, varázserő költözzön szárnyatokba be! Segítsetek az őzikén, rajta hát, szárnyatokkal űzzétek el a baját! Legyen minden úgy, ahogy kell, szomorúsága szálljon messze el!
A madárkák felröppentek az őzike feje fölé, és körözni kezdtek körülötte. Feltámadt a szél, és tarka forgatagot kavart. Gyönyörű volt. Dani kicsit távolabb állt, és nem hitt a szemének. A nyuszi csak mosolygott, a bagoly pedig a magasból vigyázott mindenre, ami történt.
Néhány perc múlva elült a szél. A madárkák leszálltak a földre, és körbeállták az őzikét.
– Már kinyithatod a szemed, barátunk – csiripelték. Az őzike lassan kinyitotta a szemét. Megmozgatta a fejét, és nem érezte az agancsát. Ott látta maga mellett, szépen a földön. Lett erre nagy öröm!
– Köszönöm, barátaim, megmentettetek! Most már köszönthetem a telet, ha megjön. Nyuszi, köszönöm, hogy segítettél. Te pedig, Dani, újra bebizonyítottad, hogy megérdemled, hogy velünk lehess a mesebeli erdőben – szökdécselt boldogan az őzike, és mindenkinek hálásan megköszönte. Dani nagyon örült. Megint segíthetett valakinek, és megint nagyszerű kalandban volt része. Már alig várta, hogy megjöjjön a tél, és kíváncsi volt, milyen élményeket hoz majd neki.
Állatos mesék Állatos tanmesék Erdei mesék Mesék gyerekekről Mesék óvodásoknak Őszi mesék




Hogy tetszett a mese?