
Esti mesék
A mókus ajándéka
Ősz volt. A napocska már nem melegített annyira. A langyos szél sorra lefújta a fákról a színes leveleket, és köztük játszott egy kislány. Emmikének hívták. Színes leveleket gyűjtött, összefűzte őket, és hosszú őszi kígyót készített belőlük.
– Nézd, anya, milyen hosszú levélsárkányom van! – kiáltotta lelkesen Emmike.
Elszaladt. Ahogy futott, a hosszú levélfüzér lobogott mögötte.
– De szép, nagyon jól sikerült – dicsérte anya, és gyönyörködött az őszi pompában.
Emmike egyszer csak megállt. Előtte a földön egy mogyoró feküdt. Abban a pillanatban elfelejtette a levélkígyót, felkapta a mogyorót, és anyához szaladt.
– Anya, anya, nézd, mit találtam!
– Nahát, és tudod, mi ez? – kérdezte anya.
– Persze, ez mogyoró. Feltörhetem, és megnézhetem, van-e benne bél?
– Hát persze.
Emmike letette a mogyorót egy kőre. Körülnézett, mivel törhetné fel. De más kavics nem volt a közelben. Elment hát egy kicsit messzebb, hogy keressen valamit, amivel feltörheti a mogyorót. Vajon mi rejtőzhet benne? Mi van, ha ez is egy varázsmogyoró, mint a Hamupipőke-mesében? Talán valami gyönyörű ruha lesz benne.
Talán egy leggings szoknyácskával! De abból van otthon elég. Végül Emmike úgy döntött, hogy annak örülne a legjobban, ha egy finom mogyorót majszolhatna el.
Amikor talált egy követ, amivel fel lehetett törni a kemény héjat, visszaszaladt a helyére. De mi ez? A mogyoró nem volt ott!
– Anya, hol a mogyoróm?
– Nem tudom – rázta meg a fejét anya. – Nem gurult le a kőről a fűbe?
Emmike átkutatta a füvet, de a mogyoró nem volt ott.
– Valaki biztosan elvitte – mondta aztán. – De ki, amikor senki más nincs itt?
Emmike gondolkodott egy darabig, de mivel semmi okos nem jutott eszébe, úgy döntött, hogy keres másik mogyorót.
Átszaladt a kertbe, ahol egészen a sarokban, a kerítés mellett egy mogyoróbokor nőtt. Idén kevés termés volt rajta. Emmike sokáig keresgélt a fűben, mire végre talált egy mogyorót. Rögtön visszasietett vele a kőhöz. Letette, és fel akarta törni. De hová tette azt a másik követ?
Ja, persze, odaadta anyának, hogy vigyázzon rá. Elindult érte.
– Emmike, csendesen. Állj meg, és fordulj meg – szólt hirtelen anya.
Amikor a kislány megfordult, meglátott egy mókust, amint elviszi a mogyoróját, amit odakészített, hogy feltörje.
A mókus elugrált vele a virágágyásba, és ott beásta a földbe.
– Szóval a mókus viszi el a mogyoróimat – ámult el halkan Emmike, és figyelte a bundás, aranyos kis tolvajt.
– Ki kellene ásnom?
Anya megrázta a fejét.
– Szerintem a mókus télire tette el.
– Ja, értem. Akkor nála hagyom, ez lesz az ajándékom neki – mosolygott Emmike, és örült, hogy neki köszönhetően a mókusnak jó dolga lesz télen.
Teltek a hónapok, elszaladt a tél, megjött a tavasz, és minden kizöldült. Amikor Emmike megint a kertben játszott, észrevette, hogy ott, ahová a mókus a mogyorót elásta, kibújt valami a földből.
– Anyukám, nézd! Itt nőtt valami.
– Ez egy mogyoróbokor. A mókus ott hagyta a mogyorót, és most új bokor nő belőle.
– Jaj, de jó! Több mogyorónk lesz. Ez a mókus ajándéka. Azért, mert neki hagytam azt a mogyorót.
Emmike elszaladt a kis locsolókannáért, vizet merített, és meglocsolta a kis vesszőt, amelyből egyszer, ha jól gondozza, hatalmas bokor lesz. Már most várta a mogyorókat, amelyek biztosan teremnek majd rajta. És a mókussal is szívesen megosztozik majd rajtuk.
5 perces mesék Állatos mesék Mesék gyerekekről Mesék óvodásoknak Mókusos mesék Őszi mesék




Hogy tetszett a mese?