Az eltűnt menyasszony

Volt egyszer egy királyság, és abban a királyságban élt egy daliás királyfi, Viktor. Hamarosan király lett volna, mert nemrég megismerte a gyönyörű Ella királykisasszonyt, akit feleségül akart venni. Az egész ország nagy lakodalomra készült, amelyet a bőség ünnepén tartottak volna. Mindenki várta az új királyt, mert a királyfi jószívű volt, és a nép szerette.

Ám a lakodalom előtti éjjel valaki elrabolta a királykisasszonyt. Reggel a várban minden termet átkutattak, de a királykisasszony sehol sem volt. A szomorú vőlegény nem akarta feladni, és elhatározta, hogy útnak indul, és addig haza sem jön, amíg meg nem találja a menyasszonyát. Tett hát egy kis ennivalót és innivalót a tarisznyájába, felpattant a legerősebb lovára, és elindult az erdőbe.

A királyfi az erdei úton haladt, és remélte, hogy talál valami nyomot. Már kezdett kicsit kétségbe esni, amikor meglátott egy baglyot egy fán. „Jó napot, bölcs bagoly! A királykisasszonyt keresem, a jövendőbeli menyasszonyomat. Éjjel eltűnt valahová. A haja olyan, mint az arany, a szeme kék, mint az ég. Nem láttál erre járni ilyen leányt? Hiszen te a magasból látod a világot” – kérdezte a királyfi, mire a bagoly huhogott egyet. „Valóban, mintha erre suhant volna. Az irányt viszont csak akkor árulom el, ha kitalálod a találós kérdésemet” – mondta a bagoly. „Te bölcsebb vagy nálam, de legalább megpróbálom” – felelte a királyfi, és várta, milyen találóst ad fel neki a bagoly. „Nem él, mégis öt ujja van” – mondta a bagoly, és a királyfi elgondolkodott. Ránézett a kezére, és eszébe jutott: „Talán a kesztyű?” „Mégiscsak okos vagy. A királykisasszony erre ment. Vigyázz magadra az úton!” – mondta a bagoly. A királyfi megköszönte, és továbbindult.

A királyfi arra ment, amerre a bagoly mutatta, míg egy széles rétre nem ért. Ám megint elbizonytalanodott, vajon jó tanácsot adott-e a bagoly. Kiáltozta a királykisasszony nevét, de sehol semmi nyom. Ott a réten egy ugráló nyúllal találkozott. „Hé, nyúl, nem láttál véletlenül erre járni egy királykisasszonyt? A haja olyan, mint az arany, a szeme kék, mint az ég. A bagoly azt mondta, erre látta menni, de nem tudom, jó irányba megyek-e” – mondta a királyfi, mire a nyúl nagyot ugrott. „Láttam, láttam! Egy öreg boszorkány vitte. Azt hiszem, a kunyhója a rét végén van” – mondta a nyúl. A királyfi megköszönte, és folytatta útját.

A királyfi átvágott a réten, és hamarosan meglátta a távolban a kunyhó pislákoló fényét, ahol az öreg boszorkány lakott. Mielőbb oda akart érni, de ekkor kiugrott a bokorból három háromfejű sárkány. A királyfi azonban nem ijedt meg, és kirántotta a kardját. Nem volt könnyű harc, de a mi királyfink bátor volt, és csapta le a fejeket egymás után. „Te boszorkány! Azt hiszed, ilyen könnyen megszabadulsz tőlem?” – kiáltotta a királyfi, és amint az utolsó sárkány utolsó fejét is levágta, a kunyhóhoz rohant.

Egy pillanatig sem habozott, berúgta az ajtót. Ott látta a királykisasszonyt egy székhez kötözve. „Megtaláltál, Viktor!” – örvendezett a királykisasszony, és sírva fakadt boldogságában. „Ne félj, én mindig megmentelek” – mondta a királyfi, és el akarta oldozni. De ekkor előbukkant a boszorkány: „Ebben én nem lennék olyan biztos. A királyságod az enyém lesz!” Elővette a varázspálcáját, és meg akarta bűvölni a királyfit. A királyfi azonban félreugrott, a varázslat pedig visszapattant egy tükörről. A boszorkány nagy varangyos békává változott.

A királyfi kiszabadította a menyasszonyát, és boldogan megölelte. Amikor hazaértek, végre megtartották a nagy lakodalmat. Mindenki vigadott, és az egész ország boldogan élt az új királlyal és királynéval.