A kis hableány

Hol volt, hol nem volt, messze-messze, a mély óceán közepén, ahol a víz kristálytiszta és kék volt, élt egyszer egy király, aki a tenger mélyén és a tengeri népen uralkodott. A víz alatt gyönyörű fák nőttek, színes virágok nyíltak. Csodaszép állatok és mindenféle halak úszkáltak ott, a tengeri nép pedig békességben élt.

A tengeri király a palotájában lakott az édesanyjával és a négy lányával. A palota falai kék korallból voltak, a tetőt borító kagylók pedig kinyíltak, valahányszor áramlott körülöttük a víz.

A kis királylányok mind nagyon szépek voltak, de a legszebb közülük a legkisebb volt. Gyöngykének hívták, és kis hableány volt. Bőre puha volt, a szeme kék, akár a tenger mélye. Mivel sellő volt, lába helyett gyönyörű halfarka volt.

Gyöngyke játék közben gyakran elúszott az elsüllyedt hajókhoz a tenger fenekére. A roncsokban rengeteg kincset talált a szárazföldi világból: ezüstvillákat, kis tükröket, aranyfésűket.

A kis hableány minden kincset eldugott a kincsesládikájába, és szép gyűjteményt rakott össze belőlük. Napról napra kíváncsibb lett, és egyre többet szeretett volna megtudni a fenti világról. Nagyon vágyott felúszni a felszínre, de az apja sem neki, sem a nővéreinek nem engedte meg, amíg be nem töltik a tizenöt évet.

Ez a kis hableánynak nagyon hosszú időnek tűnt, hiszen ő volt a legkisebb! Megkérte hát a nagymamáját, hogy meséljen neki a felszínről, hogy legalább álmodozhasson róla. A nővérei hamarosan mind betöltötték a tizenötöt, és felúszhattak a felszínre.

Valahányszor hazatértek, elmesélték a kis hableánynak, milyen csodák és szépségek várnak odafent, és milyenek az emberek! Amikor végre Gyöngykére került a sor, alig bírt magával az izgalomtól.

Felúszott a felszínre, és egy hajót pillantott meg. Sietett megnézni közelebbről, de a matrózok nagy bajban voltak. Zuhogott az eső, a hajó ide-oda dülöngélt, hánykolódott a hullámokon. Gyöngyke meglátott egy nagyon jóképű fiatalembert, aki mindenkinek próbált segíteni a fedélzeten.

A fiatalember minden erejével azon volt, hogy a hajó a víz felett maradjon. A matrózok hercegnek szólították. A hajó egyszer csak oldalra billent, és az ifjú herceg a tengerbe zuhant!

Gyöngyke villámgyorsan lebukott a mélybe, és elkapta. Úszott fölfelé, ahogy csak bírt, mert tudta, hogy az emberek nem élhetnek a víz alatt. A herceget a part száraz homokjára fektette, és szólongatta, hogy magához térjen.

A herceg ekkor köhögni kezdett, és kinyitotta a szemét. Gyöngyke gyorsan elbújt egy szikla mögé. Nem láthatta meg, hogy sellő! Még ha így sosem tudja is meg, hogy ő mentette meg.

Gyöngyke elszomorodott, és hazaúszott. A nővérei faggatták, mi történt vele, de ő túl szomorú volt ahhoz, hogy bármit is mondjon. Bárcsak ember lehetne!

Másnap Gyöngyke abban a reményben úszott fel, hogy újra láthatja a herceget. Szerencséje volt: a herceg a kutyájával sétált a parton. Egy darabig nézte, aztán visszaúszott a mélybe. Rájött, hogy beleszeretett a hercegbe, de tudta, hogy úgysem lehetnek együtt.

Meglátta őt a tengeri boszorkány, és megkérdezte, miért szomorú. Gyöngyke elmondta neki, hogy szeretne emberré változni, hogy a herceg mellett lehessen.

A boszorkány azt felelte, hogy emberré változtatja, de csak akkor, ha Gyöngyke cserébe neki adja a gyönyörű hangját. És ha a herceg három napon belül nem csókolja meg, a kis hableánynak a szolgálójává kell válnia. Gyöngyke gondolkodás nélkül beleegyezett mindkét feltételbe. A boszorkány varázsolt, és Gyöngyke hangját bezárta egy kagylóba a varázsnyakláncán. Aztán lábat varázsolt a hableánynak, az angolnák pedig felvitték Gyöngykét a felszínre, nem messze a parttól.

A parton hamarosan rátalált a herceg. A kutyájával éppen azt a lányt kereste, aki megmentette. Nem tudta, hogyan néz ki, de emlékezett a csodálatos hangjára, amellyel magához akarta téríteni. Amikor meglátta Gyöngykét, azt hitte, ő is egy királylány, akinek a hajója a minap a viharban hajótörést szenvedett. Mivel a lány nem tudott megszólalni, elhatározta, hogy gondoskodik róla.

Gyöngyke így a herceggel töltötte a napjait. Szavakkal nem mondhatta el, mit érez, de a herceg a szeméből is látta, milyen kedves és jószívű. Hamar megkedvelte, szavak nélkül is. Annyira, hogy már nem is akarta tovább keresni a lányt, aki megmentette.

Másnap a herceg elvitte Gyöngykét hajókázni, és kis híján megcsókolták egymást. Ez nagyon feldühítette a boszorkányt, mert esze ágában sem volt lemondani arról, hogy a kis hableányt a szolgálójává tegye. Azon az éjszakán a varázsnyaklánc segítségével gyönyörű asszonnyá változott. Elment a herceghez, és Gyöngyke hangján szólalt meg. A herceg rögtön felismerte a csodálatos hangot. Hiszen ez annak a lánynak a hangja, aki megmentette!

Másnap a herceg elhatározta, hogy feleségül veszi. Gyöngyke szomorú volt, nem tudta, mitévő legyen, és hogy honnan került elő ez az idegen szépség. A rejtélyt a barátja, a sirály segített megfejteni. Hallotta, hogy Gyöngyke énekel a hajó fedélzetén, és odarepült. Csakhogy az, aki Gyöngyke hangján énekelt, nem Gyöngyke volt. Megkereste hát a hajón a kis hableányt, és elmondta neki, hogy valakinél ott van a hangja. Gyöngyke azonnal megértette, hogy a titokzatos asszony a boszorkány. Nem hagyhatta, hogy a herceg a boszorkány kezébe kerüljön.

A fedélzeten éppen lakomát tartottak a herceg megmentője és leendő felesége tiszteletére. Gyöngyke a sirállyal együtt odaszaladt. Próbálta figyelmeztetni a herceget, de ő nem értette az izgatott mutogatását.

Ekkor közbelépett a sirály. Rárepült a boszorkányra, újra meg újra lecsapott rá, és mielőtt bárki megállíthatta volna, lerántotta a nyakából a nyakláncot. A nyaklánc a földre esett és összetört, és ezzel megtört a varázslat is, amely a boszorkányt széppé tette. A kettétört kagylóból kiszabadult Gyöngyke hangja, és visszaszállt hozzá. Gyöngyke most először szólhatott a herceghez.

Elmondta neki, mi történt valójában, hogyan mentette meg, és mit egyezett meg a boszorkánnyal. A herceg megcsókolta Gyöngykét. Éppen a harmadik nap volt azóta, hogy megismerkedtek. Így az alku semmissé vált, és Gyöngykének nem kellett a boszorkány szolgálójává válnia. A legyőzött boszorkány visszatért a tengerbe.

Nemsokára megtartották a herceg és a kis hableány esküvőjét. Az apjától, a tengeri királytól Gyöngyke nászajándékul egy varázslatot kapott: bármikor visszaváltozhatott sellővé, és meglátogathatta a családját.