Rendetlenség a gyerekszobában

Volt egyszer egy gyerekszoba, abban játszott két gyerek: Panni és Peti. Mindkettőjüknek rengeteg játéka volt. Panni a babáival, a kockáival és a kisvonataival játszott a legszívesebben. Peti pedig imádott építőkockából építeni, kisautókkal száguldozni és a plüssállataival bújni.

Ahogy játszottak, és egyik játéktól a másikhoz szaladgáltak, a szoba olyan lett, mintha vad szélvihar söpört volna végig egy játékboltban. Mert sem Panni, sem Peti nem tette vissza a játékokat a helyükre. Amikor befejezték a játékot, minden ott maradt a földön.

Biztosan azt gondoljátok, hogy este legalább elpakolták a játékaikat. Á, dehogy! Gyorsan megmosakodtak, bebújtak az ágyukba, és várták anyát, hogy jöjjön mesét olvasni.

– Hogy jussak el így az ágyatokig? – bosszankodott anya az ajtóban. – Miért nem pakoljátok el a játékokat?

– Hiszen holnap úgyis újra játszunk velük – mondta Peti.

– A játékoknak ez biztosan nem baj, anya – tette hozzá Panni.

Anya óvatosan félretolta a lábával a játékokat, hogy odaérjen az ágyakhoz.

– Ma nagyon szép mesét hoztam nektek – mondta anya. – Biztosan a játékaitok is szívesen meghallgatják, mert egy kicsit róluk is szól.

És olvasni kezdett.

– Volt egyszer régen egy gyerekszoba, tele játékkal. Babák, kisautók, kockák, kisvonatok, plüssmackók, ólomkatonák – szóval mindenféle játék. A játékok akkor voltak a legboldogabbak, amikor a gyerekek játszottak velük. Azt nagyon élvezték. De azt is nagyon szerették, ha a saját kis polcukon pihenhettek a szekrényben. Oda azonban csak ritkán kerültek. Amikor a gyerekek eleget játszottak velük, otthagyták őket a földön. Másnap már más játékokkal játszottak, és amikor azokat is megunták, azokat is otthagyták a földön a többi között, sőt néha egyenesen a többi tetején. A játékoknak ez nem tetszett. Az egyik baba panaszkodott, hogy egy autó fekszik rajta. Hát, versenyautóval a hátadon feküdni bizony nem lehet kellemes. A katonákat az bántotta, hogy a dinoszauruszok közé keveredtek. A plüssállatok azon méltatlankodtak, hogy az ágy alatt hevernek a sötétben. A kisautók összetörve maradtak a szőnyegen, a vonatok pedig kisiklottak a szétszedett síneken.

Amikor az elégedetlen játékok megelégelték a dolgot, elhatározták, hogy elköltöznek a szobából a játékkirályhoz. Az ő birodalma jó nagy volt, mindenütt rend uralkodott, és a király biztosan szívesen fogadja őket. Így hát a játékok útra keltek.

Hogy mi történt aztán, azt majd holnap mesélem el. Most már ideje aludni – fejezte be anya, mindkét gyereknek jóéjt-puszit adott, és kiment.

– Gondolod, hogy a mi játékaink is haragszanak ránk? – jutott Panni eszébe.

– Ugyan már – legyintett Peti. – A mieinknek tök mindegy.

Azzal mindketten édesdeden elaludtak.

Reggel Peti ébredt fel elsőként. Magával akarta vinni a reggelihez a kedvenc plüssét, a tarka papagájt, de sehol sem találta.

– Talán rendet kéne raknotok. Akkor biztosan meglesz – mondta anya.

Panni is felkelt, megreggelizett, és bement a szobába. A legkedvesebb babáját kereste, a vörös hajú Sellőkét, aki úgy néz ki, mint a kis hableány a meséből. De sehol sem volt.

Peti és Panni aznap más játékokkal játszott. Csak nem fért a fejükbe, hogy sem a papagájt, sem Sellőkét nem találják. Pedig vagy háromszor is átkutatták a szobát. Rendet rakni viszont nem volt kedvük.

Este anya folytatta a mesét.

– Hol is hagytuk abba? Á, már látom. A játékok elindultak a játékok birodalmába. A játékkirály tárt karokkal fogadta őket. Sajnálta őket, hogy a gyerekek ilyen csúnyán bántak velük, és azt mondta, maradhatnak a birodalmában, ameddig csak akarnak. Ha pedig egyszer vissza szeretnének menni, nem fogja visszatartani őket. A játékok csodálkoztak: miért akarnának visszamenni, ha most jöttek? Reggel azonban keserves sírás visszhangzott az egész birodalomban. Olyan szomorú, hogy még a követ is meglágyította volna.

A játékok elmentek a királyhoz, hogy megkérdezzék, mi történik, honnan szólnak ezek a szomorú hangok. A király csak a kristálygömbjére mutatott. Abban a játékok meglátták a saját szobájukat, most üresen, és benne a gyerekeket, ahogy ülnek és sírnak, mert nincs mivel játszaniuk. Sírás közben azt ígérgették, hogy ezentúl mindig elpakolják a játékaikat, csak jöjjenek vissza.

A szegény játékok megsajnálták a gyerekeket, és éjjel, amikor már minden aludt, hazatértek. Reggel a gyerekek felébredtek. Volt nagy öröm! Rögtön óvatosan felvettek minden játékot, megölelték, és a helyére tették. A szobában szép rend lett, minden játéknak megvolt a maga kis helye, és a gyerekek mindig visszatették oda. Tudták ugyanis, hogy meg kell becsülniük őket. Legközelebb talán már nem jönnének vissza a játékok birodalmából. Vége. És jó éjszakát!

Anya megpuszilta a gyerekeket, leoltotta a villanyt, és kiment.

– Te, Peti, nekem úgy tűnik, hogy a mi játékaink is szépen lassan elköltöznek valahova, ahol jobb dolguk lesz – mondta Panni.

– Butaság. Hiszen ez csak mese volt.

Peti azonban maga sem volt egészen biztos abban, amit mondott. Egy darabig hallgatott, és forgolódott az ágyában.

– Panni?

– Mi az, Peti?

– Gondolod, hogy más játékaink is elmehetnek?

– Lehet, hogy egyszerre megy el mind! – ijedt meg Panni.

– Ha rendet raknánk, és mindent a helyére tennénk… – kezdte okoskodni Peti, de Panni addigra már kicsusszant az ágyból, felkapcsolta a villanyt, és szedegette fel a földről a babákat.

Peti is kiugrott az ágyból, és beparkolta a kisautókat a parkolóba. Eltartott egy darabig. Tudjátok, ekkora rendetlenség nem egy szempillantás alatt keletkezik, úgyhogy egy szempillantás alatt el sem lehet tüntetni.

Végül azért a gyerekek megbirkóztak vele, és visszabújhattak az ágyukba. Reggelig mélyen aludtak.

Amikor Peti és Panni reggel felébredtek, megnézték a játékaikat. Mind ott pihent a helyén.

– Jé! Peti, gyere, nézd! – kiáltott Panni. – A babák között itt alszik a kiságyban Sellőke is. Pedig tegnap biztosan nem én tettem ide. Biztosan visszajött. Sellőkém!

Panni ölelgette Sellőkét, és nagyon boldog volt. Peti odaszaladt a polchoz, ahol a plüssállatai laktak. A papagáj ott ült, pont középen.

– Nézd, Lóri is itt van! – kiáltotta Peti, és rögtön levette a papagájt a polcról, hogy megölelgesse.

Amikor eleget örültek a játékaiknak, visszatették őket a helyükre.

– Mostantól mindig így lesz, Sellőkém – ígérte Panni. – Se téged, se a többi játékot nem hagyjuk többé szanaszét heverni.

– Úgy van – helyeselt Peti. – A szobánkból csak nektek való birodalmat csinálunk, hogy jól érezzétek itt magatokat. Mit is kezdenénk nélkületek?

Így aztán Panni és Peti szobájában ma már egyetlen játékot sem találsz a földön. Amint befejezik a játékot, mindent a helyére tesznek. Ti is csináljátok így! Nehogy egyszer valamelyik játékotok úgy döntsön, hogy elköltözik a játékkirályhoz.