Miért olyan rövid a február?

A február mindig egy kicsit más volt, mint a többi hónap. Míg a január hosszú, havas napjaiban lustálkodott, a december pedig a fényeivel és a sütemények illatával dicsekedett, a február csendben félreállt. Hideg volt, de már nem egészen téli. A reggelek ugyan még fagyosak voltak, de a délutáni nap néha egészen szépen melengetett. Februárban mégis valahogy lassabban teltek a napok, mint más hónapokban.

Mintha az emberek és az egész természet már a tavaszt várták volna, ami pedig csak márciusban érkezik. Ezért a február elhatározta, hogy segít egy kicsit, és megpróbálja valamivel korábban idecsalogatni a meleget.

Egy februári reggelen a február leült az erdő szélére, és hallgatta, hogyan ébredezik lassan a világ. A hó csendesen olvadt, és alóla kikandikált a sötét föld. A hangyák először merészkedtek elő a búvóhelyükről, a méhek idegesen köröztek a kaptárak körül. A meleg kicsalogatta őket, de azért nem voltak biztosak benne, hogy eljött-e már az idejük. Az emberek otthon többet szellőztettek, és azt mondogatták, hogy a tavasz már biztosan nincs messze.

Csakhogy másnap reggel megint csikorgó hideg volt. A hó, amely tegnap már majdnem elolvadt, megfagyott, és jéggé változott. Az emberek csúszkáltak, akár gyalog mentek, akár autóval. A madarak tanácstalanul röpködtek, és körbe-körbe nézelődtek.
– Mi történik már megint? – csipogták egymásnak.
A méhek visszabújtak, a hangyák mérgesen fújtatva elrejtőztek a kövek alá. A február mindezt látta, és összeszorult a szíve.

– Mi van, ha elsiettem? – suttogta. – Lehet, hogy a tavaszt mégsem én hívhatom ide.
Elment hát tanácsot kérni a többi hónaptól. A január azt bizonygatta, hogy a télnek még sok a dolga. A március viszont azt mondta, hogy a tavasznak minél előbb meg kell jönnie. Mindegyiknek megvolt a maga véleménye, és mindegyik azt akarta, hogy az ő időjárása uralkodjon minél tovább a természeten.

A február visszament az erdőhöz, és körülnézett. Látta a gyerekeket, akik már alig várták, hogy levehessék a sapkájukat. Látta az első rügyeket, amelyek reszkettek a hidegben, de nem adták fel. Látta az állatokat, amelyek nem tudták, kibújjanak-e a téli odújukból, vagy menjenek vissza aludni.

És ekkor megértette. A februárnak nem kell eldöntenie, milyen idő legyen. Elég, ha eldönti, meddig marad. Azon az éjszakán elhatározta, hogy segít a télnek és a tavasznak is. Összeszedett néhányat a napjai közül, óvatosan félretette őket, és elbúcsúzott tőlük. A tél még nem ment el egészen, de enyhült. A nap egy kicsit tovább sütött, és az emberek észrevették, hogy a február gyorsabban elszaladt, mint a többi hónap.

Azóta van a februárnak csak 28 napja. Fontos hónap ő: vigyáz az átmenetre a tél csendje és a tavasz ébredése között. És amikor négyévente eljön a szökőév, a február kap egy nappal többet. Így jut neki egy nap, amikor egy kicsit megpihenhet. Ez a jutalma azért, mert engedni tudott a tavasznak is, a télnek is. A januárnak is, a márciusnak is.