Argo tigris és az eltűnő csíkok

India egyik mély őserdejében élt két tigriskölyök az anyukájukkal, Tara tigrisanyával. Mindkét kölyök járt már iskolába. Az idősebbik, Radzsa, nagyon szeretett iskolába járni, élvezte a tanulást, kedvelte a tanárait, és remekül kijött az osztálytársaival.

A fiatalabbik tigris, Argo azonban nem szívesen járt iskolába. Legszívesebben egész nap csak ugrándozott volna az őserdőben, fürdött volna a folyóban, kergette volna a vaddisznókat, és folyton valami csínyen törte volna a fejét.

Az iskolából egyik egyest hozta a másik után. Ha jó napja volt, egy-egy kettes vagy hármas is becsúszott. Argo ellenőrzője ráadásul tele volt beírásokkal:

„Folyton zavarja az órát!”

„Belebeszél a magyarázatba!”

„Nem figyel, és állandóan ugrál a padban!”

„Csúfolja a lányokat!”

Anyukája minden nap türelmesen a lelkére beszélt. Nagyon elszomorították az iskolai eredményei.
– Mi lesz így Argóból? Hiszen még vadászni sem tanul meg, ha folyton nem figyel az iskolában. Egyedül mégsem taníthatok meg neki mindent – búsult gyakran Tara tigrisanya. Argóra azonban ez a legkevésbé sem hatott.

– Másmilyen vagy, Argo. Nem történt veled valami? – kérdezte egy nap Argótól a bátyja, Radzsa.

– Ugyan mi történt volna? – csodálkozott Argo.

– Azt nem tudom, de valahogy világosabbnak látszol – felelte Radzsa. Argo ügyet sem vetett rá, és ment tovább hancúrozni a vízbe, kis krokodilokat kergetni.

Másnap Argo újabb beírással jött haza az iskolából. Radzsa elgondolkodva figyelte. Valami még mindig nem tetszett neki.

– Nagyi egyszer azt mesélte, hogy azok a tigrisek, amelyek nem tanulnak, egyszer elveszítik az összes sötét csíkjukat – mondta Argónak a bátyja.

– Micsoda butaság! – háborgott Argo, akinek persze nagyon sokat számított a szép csíkos bundája.

– Hát, azoknak a tigriseknek, amelyek az iskolában még vadászni sem tanulnak meg, igazán nincs szükségük csíkokra – magyarázta neki Radzsa.

Argo úgy tett, mintha a bátyja szavait egyáltalán nem venné a szívére, de az igazság az volt, hogy Radzsa bogarat ültetett a fülébe. Argo figyelni kezdte magát. Mindennap, amikor hazajött az iskolából, alaposan megnézegette magát. És egyszer csak ő is észrevette. Valahányszor egyest kapott, legalább egy csík eltűnt.

Argo úgy döntött, hogy magába kell szállnia. Hiszen nem veszítheti el azt, amitől a tigris tigris: a büszkeségét, a szép csíkos bundát, amely vadászat közben nagy segítség a rejtőzködésben. Minden felnőtt tigrisnek ügyes vadásznak kell lennie, és ehhez kellenek a csíkjai.

Az anyukája már kezdett aggódni, hogy Argo nem lett-e beteg, mert egy hete nem hozott se egyest, se beírást. Egyszer még azt is látta, hogy lefekvés előtt a tankönyveit olvassa, és a házi feladatát írja. Fogalma sem volt róla, mitől változott meg ennyire Argo, de nagyon örült neki.

Argo tanulni kezdett. Matematika, nyelvek, természetismeret, honismeret – ezek a tantárgyak egyszeriben a kedvenc időtöltései lettek. De ami a legfontosabb, és egy tigrisnek igazán lényeges: Argo pompásan kitűnt a gyakorlati vadászórákon. A tanárok ámultak, és Tara anyuka is. Csak Radzsa sejtette, mi áll a változás mögött.

Ahogy múlt az idő, Argo nőtt, cseperedett, és lassan felnőtt tigris lett belőle. Végül igazán felelősségteljes tigrissé és ügyes vadásszá vált. És egész életében nagy örömére szolgált a szép, sűrű, csíkos bundája, amely sokat segített neki a vadászatban.