A kis postaautó és a tűzoltók

Volt egyszer egy kis postaautó. Leveleket és mindenféle csomagot hordott ki az embereknek. Járta az utakat hőségben, hidegben, esőben és hóban. Még akkor is útnak indult, amikor ónos eső esett, és az utak csúsztak, mint… hát mint a jég.

Az egyik faluban Gyurika anyukája gyógyszert rendelt a patikából. Gyurika beteg volt, az anyukájának pedig nem volt autója, hogy elmenjen a gyógyszerért. Ezért postán kérte. A kis autó felpakolta a gyógyszeres csomagot, és elindult.

– Jaj, de csúszik ma minden! – mondogatta magában a kis autó, ahogy kapaszkodott fel a dombra.

A kanyarban egy piros kisautóval találkozott, amely az út mellett a hóba fúródva állt.

– Jé, postaautó, hová mész? – dörmögte a piros kisautó a hóból.

– Egy fontos csomagot kell kézbesítenem – felelte a postaautó.

– Inkább ne menj sehová. Nézd, mennyire csúszik! Én is lecsúsztam az útról az árokba, és most várhatok, míg a barátom, a traktor ide nem ér, és ki nem húz.

– De nekem mennem kell. Ne félts, menni fog – mondta elszántan a postaautó, és lassan továbbgurult.

Úgy félúton járhatott a falu felé, amikor egy hatalmas kamionnal találkozott. Az út szélén állt, mert nem tudott felkapaszkodni a dombra.

– Jé, postaautó, hová mész? Hiszen mindenütt jég van – csodálkozott a kamion.

– Egy fontos csomagot kell kézbesítenem – felelte a postaautó.

– Aha. Én is fontos rakományt viszek. Élelmiszert a boltba, hogy az emberek vásárolhassanak. De azt hiszem, el fogok késni, mert nem tudok feljutni erre a dombra.

– Nekem is mennem kell. Sok szerencsét! Nemsokára erre jön a barátom, a traktor, biztosan neked is segít.

A postaautó továbbment. Egy meredek lejtőn gurult lefelé, a kerekei egyre jobban nekiiramodtak, úgyhogy már kezdett megijedni.

– Túl gyorsan megyek! – gondolta a kis autó, és fékezni kezdett. Csakhogy ez hiba volt, mert ha jégen hirtelen fékezünk, a kerekek még jobban csúsznak.

Egyszer csak látja ám a kis autó, hogy az árok felé csúszik. Le is csúszott az útról, egyenesen a hódunyába. Legalább puhán érkezett. De kijönni már nem tudott.

– Jaj nekem, most nem érek oda időben a csomaggal. Mire a traktor ideér, már rég este lesz – kesergett a postaautó.

Már éppen sírni készült, amikor hallotta, hogy jön valaki. Egy nagy piros autó volt, a tetején kéken villogott a lámpa.

– Postaautó, jövünk segíteni! – kiáltotta a piros autó, és megszólalt a szirénája.

A postaautó rögtön tudta, hogy ezek a tűzoltók! Azok egy szempillantás alatt kisegítették a hóból, vissza az útra.

– Köszönöm, tűzoltók! Nagyon-nagyon köszönöm!

– Nincs mit, kis autó. Másokon segíteni, ez a mi munkánk – mondták a tűzoltók. – Nekünk mennünk kell, a városnál egy fa dőlt az útra, ott is segíteni kell. – És villogó lámpával továbbhajtottak.

A postaautó most már óvatosabban haladt, és szerencsésen beért a faluba. Átadta a csomagot Gyurika anyukájának.

– Köszönöm, kis autó! Most, hogy megvannak a megfelelő gyógyszerek, Gyurika biztosan hamar jobban lesz.

A kis autó büszke volt magára, hogy sikerült kézbesítenie a fontos csomagot. Boldogan gurult vissza a postára, beállt a meleg garázsba, és pihent. Hogy legyen ereje a következő kalandhoz, amikor valakinek megint valami fontosat kell majd elvinni.