Hogyan járt túl a varga az ördög eszén

Réges-régen élt egyszer egy varga, aki cipőket varrt. Csakhogy senki sem vette meg őket, és a vargára rászakadt a szegénység. Nem volt mit ennie, és mivel nem tudta, hogyan tartsa el magát, a feleségét és a gyerekeit, elhatározta, hogy a saját vérével eladja magát az ördögnek. Alig gondolt rá, az ördög már ott is termett a kis szerződéssel. A varga aláírta, és ezzel az egész családjával együtt a pokolnak adta magát.

– Mit kérsz érte, varga? – kérdezte az ördög.

– Azt kérem, hogy mindig legyen elég pénzem, hogy eltartsam magamat, a feleségemet és a gyerekeimet.

Az ördög ettől fogva minden nap pénzt hozott neki. A szegénység elköltözött a vargáéktól, és néhány évig jól éltek.

Abban az időben két koldus járta a világot: az Úr Jézus és Szent Péter. Mindenkit, aki éjszakára fedelet adott nekik, és valami jót enni, azzal jutalmaztak meg, hogy teljesítették egy kívánságát. Betértek a vargáékhoz is. A vargáné rögtön vacsorát adott nekik, és a saját szobájában hagyta őket aludni, ő maga a csűrben, a szénán aludt. Reggel korábban kelt, és reggelit készített a vendégeknek.

Amikor a különös vendégek indulni készültek, megkérdezték a vargát, mit adhatnának neki cserébe.

– Teljesítem három kívánságodat, amiért ilyen kedvesen fogadtál minket – mondta az Úr Jézus.

A varga elgondolkodott, és így szólt:
– Először is azt kívánom, hogy aki leül ide, a háromlábú székemre, ne tudjon felállni, amíg én meg nem engedem. A második kívánságom az, hogy aki az ablakon át bekukucskál a házamba, ragadjon oda, amíg azt nem mondom, hogy mehet. A harmadik pedig az, hogy aki a gyümölcsfáimat rázza, ragadjon hozzájuk, amíg el nem engedem.

Szent Péter nevetett ezeken a kívánságokon, de az Úr Jézus bólintott, és azt mondta:
– Legyen úgy, ahogy kívánod.

Teltek-múltak az évek, amikor egyszer csak megjelent az ördög, és figyelmeztette a vargát:

– Varga, itt az idő. Készülj a családoddal, mentek a pokolba.

– Jól van, ördög – mondta a varga –, de épp vacsorázunk. Várj egy kicsit, míg befejezzük, aztán rögtön elkészülünk, és indulunk. Ülj le addig, biztosan elfáradtál a sok szaladgálásban egész nap.

Az ördög hát leült. A varga a családjával megvacsorázott, aztán mind elkészültek, és a varga szólt az ördögnek, hogy mehetnek. Csakhogy az ördög, akárhogy akart is felállni, mintha odaszögezték volna a székhez. Tekergett, ficánkolt, visított, de hiába.

– Nahát, ördög, ilyet! – mondta a varga. – Mi már mennénk, te meg nem? Ha neked nincs kedved indulni, akkor bizony adnod kell még egy kis időt.

– Jól van, adok még, csak engedj el!

A varga elengedte az ördögöt. Az ördög még hét évet adott neki, azzal visszatűnt a pokolba.

Amikor letelt a hét év, az ördög megint megjelent a vargánál. Most azonban elhatározta, hogy abba a házba be nem megy, inkább kint várja meg. Hogy emlékeztesse magára, kopogtatott az ablakon, és bekukucskált a szobába.

– Varga, itt az idő! – kiáltotta az ördög.

– Jól van, jól van, elkészülünk, rendbe tesszük a holminkat, és mehetünk.

Amikor a varga családja elkészült, a varga ismét szólt az ördögnek, hogy indulhatnak. De az ördög az ablakhoz ragadt, és nem tudott elszakadni tőle, akárhogy rángatózott.

– Bolondnak nézel engem, te piszkos ördög? – mondta a varga. – Megint hagyod, hogy elkészüljünk, és megint nem akarsz jönni? Akkor menj csak megint egyedül, és gyere vissza újabb hét év múlva. De mondom neked, ha harmadszorra sem akarsz indulni, úgy kiporolom a bundádat, hogy csak nézel!

Az ördög adott még hét évet, és uzsgyi, vissza a pokolba.

De az idő úgy folyik, mint a víz, az évek csak teltek, és újra eljött a nap, amikor az ördögnek a vargát a családjával együtt a pokolba kellett vinnie.

– Na, varga, készülj, és gyere! – mondta az ördög.

– Hiszen már öltözködünk. De az útra még szeretnénk vinni néhány körtét, ha útközben megéheznénk. Ha siettetni akarod, rázd meg a fát, és végy egy párat magadnak is.

Az ördög odarohant a körtefához, és úgy rázta, hogy lehullott minden körte, sőt minden levél is, csak a csupasz ágak maradtak a fán. És az ördög többé nem tudott elszakadni a fától. Amikor a varga ezt meglátta, nagyon megharagudott.

– Te gazember, azt mondtam, néhány körtét, te meg az egész fát tönkreteszed? És megint nem akarsz jönni? Majd adok én neked a bundádra!

És ezzel a varga odaugrott az ördöghöz, és a szíjával jól elnáspángolta. Az ördög jajveszékelt, és megígérte, hogy békén hagyja, csak hagyja már abba. A varga elengedte az ördögöt, de előbb úgy elpáholta, hogy a pokolban majdnem rá sem ismertek.

A varga ettől fogva egész életében békén volt az ördögtől. De mi lesz a halála után? Azt is kitalálta a varga. Meghagyta, hogy a kötényével együtt temessék el. A gyerekei így is tettek. Amikor aztán a varga meghalt, a lelke felszállt a mennyország kapujához. Bekopogott, és Szent Péter ajtót nyitott.

– Te nem a mennyországba tartozol, bűnös lélek. Szövetkeztél az ördöggel, eredj hát a pokolba – mondta Szent Péter, és becsapta a kaput a varga lelke orra előtt.

A varga hát összeszedte magát, és elment a pokolba. Megdöngette a pokol kapuját, az ördögök kikukucskáltak, és visítva menekülni kezdtek:
– Ez az a varga! Gyorsan el, mielőtt elpáhol minket, és kikerget a pokolból! Csukjátok be, hogy ne jöhessen be!

Így a varga orra előtt a pokol is bezárult. A varga hát megint felszállt a mennyország kapujához, és bekopogott Szent Péterhez.

– Ismétlem, bűnös lélek, itt nincs neked hely – mondta Szent Péter, de mielőtt becsukhatta volna a kaput, a varga behajította a kötényét a mennyországba.

De hiába, a kapu bezárult, a varga hát újra megpróbálta a pokolban. Megdöngette a kaput, de ott csend volt, egy levél se rezdült, mert az ördögök úgy tettek, mintha nem volnának otthon, nehogy véletlenül kikapjanak. Kis várakozás után a varga összeszedte magát, és megint felszállt a mennyországba.

– Mondom neked, nem kellesz nekünk a mennyországban – mondta Szent Péter, de a varga lelke átbújt a lába között, és leült a kötényére.

– Itt nincs neked hely – ismételte Szent Péter, de a varga megrázta a fejét.

– Hiszen nem a maguk helyén ülök, hanem a magamén. Ez az én kötényem.

Szent Péter elment panaszkodni Jézushoz, aki csak elmosolyodott, és megkönyörült a varga lelkén.

– Hagyd csak ott, hadd üljön a kötényén a kapunál, ha már a pokolban sem kell senkinek.