Hogyan győzték le az állatok a tüzet

Beköszöntött a szárazság. Olyan idő, amikor felhőt már régóta senki sem látott. A napocska is sokkal erősebben tűzött. Az erdei állatok a fenyők árnyékába húzódtak, és a legközelebbi patakhoz jártak hűsölni. De nem csak a hőség okozott nekik gondot. Mivel régóta nem esett, bármikor kitörhetett valahol egy kis tűz. És a fenyőerdőben ez meg is történt.

Napsütéses délután volt, a nap magasan járt az égen. Az erdei állatok a mohán pihentek, vagy a patakban áztatták a mancsukat, amikor a borz egyszer csak megérzett valamit.
– Mintha valaki égetne valamit – mondta hangosan, és tovább szimatolta a kellemetlen szagot. Kis idő múlva a mókusok is észrevették a távolban a vékony füstcsíkot.

– Gyorsan, siessünk, el kell oltanunk! – kiabálta az összes állat, aki a pataknál ült. Gyorsan hosszú sort alkottak: egymás mellé álltak a pataktól egészen a tűzig. Mancsról mancsra adogatták a vizet mindenben, ami csak akadt, és próbálták eloltani a tüzet. Néhány perc múlva sikerült. Csak egy kisebb levélkupac gyulladt meg, így hamar megbirkóztak vele. Az állatok fáradtan leültek a patak partján, és kifújták magukat.

A borz azonban hangosan gondolkodni kezdett:
– Jobban fel kellene készülnünk. Legközelebb valakinek a házikója is kigyulladhat, és baj történhet. Csinálnunk kellene egy gurulós tűzoltófecskendőt. Mit szóltok hozzá? Mielőtt valami szörnyűség történik.
– Ez nagyszerű ötlet, borz, de honnan lesz rá pénzünk? – kérdezték a kíváncsi mókusok.
– Gyűjtést rendezünk. Jó ügyről van szó. Biztosan mindenki szívesen ad – döntötte el a borz.

Így is lett. A borz és a mókusok rögtön felpattantak, bejárták az egész erdőt, és gyűjtötték a holmikat meg a pénzt a gurulós tűzoltófecskendőre. Minden állat szívesen adott, kivéve az erdő leggazdagabb lakóját: a medvét. Ő csak fintorgott, és gőgösen azt mondta:
– Semmit sem adok, nekem is kevés van. Ha az én házam ég, majd eloltom egyedül. Nincs szükségem a fecskendőtökre. Butaság az egész, kidobott pénz.

Bár a medve kitessékelte az állatokat, és semmit sem adott, így is összegyűlt elég pénz a fecskendőre. Nem is vártak tovább, mindannyian munkához láttak. Az erdő minden egyes állatkája beállt segíteni, kivéve persze a medvét. Néhány óra alatt elkészült a fecskendő. Alig telt el pár nap, és máris használniuk kellett. De tudod, mi gyulladt ki ezúttal? Hát persze, a medve háza. Éppen azé, aki nemcsak hogy nem akart adni a fecskendőre, de egyedül ő nem is segített megépíteni. Most ott állt tanácstalanul a háza előtt, és mindenkit segítségül hívott. Minden ablakból gomolygott a füst, ő pedig csak rohangált körbe-körbe, és a fejét fogta.

Az állatok meghallották, hogy segítségért kiált, nem is haboztak, rögtön odarobogtak a tűzoltófecskendőjükkel. A tűz már nagy volt, nehéz volt megfékezni. Végül mégis sikerült. A lángok kialudtak a víz alatt, amelyet a fecskendő fáradhatatlanul ontott. A medve ott állt a háza előtt. Szomorúan nézte, ahogy az ajtón ömlik kifelé a víz. Abban a pillanatban azonban rájött, hogy ha bent lett volna, és az állatok nem segítenek, még nagyobb baj is történhetett volna. Ezért a kimerült barátai felé fordult, és bocsánatot kért:
– Sajnálom. Bocsássatok meg, hogy kinevettelek benneteket, és nem akartam se pénzt adni, se segíteni. Köszönöm, hogy ti segítettetek nekem.

Az állatok jószívűek voltak, ezért megbocsátottak a medvének. Még a házát is segítettek neki rendbe hozni, hogy újra lakhasson benne. A medve pedig meghívta őket a legfinomabb ebédre, amit csak főzni tudott. Attól fogva nem volt többé fösvény és önző. Örült, hogy vannak barátai, akik tudnak megbocsátani.