Ede, a kis sün nagy kalandja

Csehországban, a hatalmas Šumava-erdőben élt Ede, a kis sün a családjával. Egy fa tövében, odúban lakott anyával és apával, a két nagyobb bátyjával, meg a nagymamával és a nagypapával. Ők már jó öreg sünök voltak, ősz tüskékkel, de ők mesélték a legszebb esti meséket.

A bátyjai néha kicsúfolták Edét, hogy még mindig hisz a mesékben. Ő azonban nem hagyta magát, és továbbra is minden szót itta a varázskincsekről, királylányokról és varázslókról.

Egy este nagypapa igazán izgalmas történetet mesélt neki.
– Nagyon-nagyon régen történt – kezdte. – Még az én nagyszüleim sem éltek akkor.
A történet egy varázshegyről szólt, amely messze túl a Šumava erdein állt. A hegy lábánál folyó csordogált, körülötte festői völgy terült el. Gyönyörű, termékeny vidék volt. Minden állatnak jó dolga volt ott, mert megvolt mindene, ami egy boldog élethez kell. Mindenkinek volt odúja vagy fészke, elég ennivalója és friss vize a folyóból. Szépen gondját viselték a völgyüknek, és ezért jutalmat kaptak. Azt beszélték, hogy a völgy fölé magasodó hegy varázshegy. Volt, aki hitte, más kinevette. De igaz volt.

Egy reggel, amikor az állatok felébredtek, a völgy közepén egy hatalmas fa állt. Hosszú, erős gyökerei voltak, amelyek elnyúltak a hegyig, végigkúsztak a füvön, és még a folyó vize alá is lenyúltak. Senki sem értette, honnan került oda ez a fa, és hogyan nőhetett meg ilyen gyorsan egyetlen éjszaka alatt. Csodaszép volt, fenséges, és az egész völgy jelképe lett. A hódok és a vidrák a gyökerei alá ásták az üregüket. A kicsinyek az ágain csúszkáltak és mászókáztak. A koronájában rengeteg madárka és mókus fészkelt. Esténként az állatok összegyűltek alatta, és elmesélték egymásnak, mi minden történt velük aznap.

Kiderült, hogy ez nem közönséges fa. Nemcsak otthont adott ennyi állatnak, hanem valami titokzatos varázserővel az egész völgyet védte. Ha nagy vihar jött, hóförgeteg, vagy kövek gurultak le a hegyről, a völgyben soha semmi baj nem történt. A fa óvta a völgyet, mindig erős maradt, és szépen borította a sok zöld levélke. Csak télre hullatta le a leveleit, mint minden más fa. De tavasszal az ágacskái rögtön megteltek friss levelekkel.

– És mi lett azzal a fával? – kérdezte a kis Ede.
– Hát, gondolom, még mindig ott áll, és vigyázza a völgyét – felelte nagypapa. Aztán jó éjszakát kívánt, és ő is lefeküdt aludni. Ede a varázsfáról álmodott. Nagyon szerette volna meglátogatni azt a csodaszép völgyet, és a saját szemével látni a fát.

Másnap reggelinél csendes volt és elgondolkodó. Mindenki azt hitte, azért, mert vakáció van, és Ede csak azon töri a fejét, kivel játsszon aznap. De nem így volt. Ede elhatározta, hogy megpróbálja megkeresni azt a fát. Nem mert szólni senkinek, nehogy megtiltsák neki. Megette a reggelijét, és azt mondta, hogy lemegy a barátaihoz a folyóhoz.
– Ebédre gyere haza! – szólt utána anya.
Ede el is ment a folyóhoz, de ott továbbindult, felfelé, a folyással szemben. Azt gondolta, hogy ott, ahonnan a folyó jön, kell lennie a csodaszép völgynek a varázsfával. Ment, mendegélt, és teljesen megfeledkezett az időről. Amikor megéhezett, keresett pár levelet meg bogarat, aztán ment tovább. Egyáltalán nem félt, sőt alig várta, hogy eldicsekedhessen mindenkinek: megtalálta a fát nagypapa meséjéből.

Otthon közben anya mérges lett, hogy Ede nem jött haza sem ebédre, sem uzsonnára. Amikor beesteledett, és Ede még mindig nem került elő, mindenki nagyon megijedt. Ede is félni kezdett. Rájött, hogy nem volt jó ötlet elmenni úgy, hogy senkinek sem szólt. Mindene fájt, és nem tudta, hol van. Körülötte sötét, idegen erdő volt, tele ijesztő hangokkal. Talált egy mohos fatönköt, és odagömbölyödött mellé. Folyton körbe-körbe nézett, és remélte, hogy nem esik baja.

A családja közben a szomszédokkal együtt nagy keresésbe kezdett. Szentjánosbogarak világítottak nekik, hogy az egész erdőt átfésülhessék. Végül épp hajnal előtt egy vidracsalád találta meg a megszeppent Edét – ők a folyó mentén, felfelé keresték. Senki sem akarta elhinni, hogy ilyen messzire jutott. Örültek, hogy nincs semmi baja, és nem is haragudtak rá annyira.

A szülei elmagyarázták Edének, hogy nem szabad egyedül ilyen messzire mennie, és mindig meg kell mondania, hová megy. Ede mindenkitől bocsánatot kért, és megígérte, hogy többé nem csinál ilyet. Hogy miért indult ilyen messzire, azt csak nagypapának árulta el, és megfogadták, hogy ez az ő közös titkuk marad.