Amikor feltűnik a szivárvány

A reggel egészen hétköznapian kezdődött: Misit a napsugarak csalogatták ki az ágyból, és az égen egy felhőcske sem volt. Csakhogy nem sokkal ebéd után beborult az ég. A kis Misi az ablaknál ült, és nézte, hogyan veri az eső a kertet.

A cseppek a párkányra koppantak, és szanaszét fröccsentek. De akár sütött a nap, akár esett, Misinek ma semmihez sem volt kedve. Maga sem tudta, miért. Néha az ember már így ébred, és egész nap vele marad ez a rossz kedv.

Amikor a zápor alábbhagyott, Misi kiment a kertbe. A levegőnek nedves föld illata volt, a fű csillogott, mert az esőcseppekre lassan újra rásütött a nap. Misi hátrahajtotta a fejét, és különös fényt vett észre az égen. Alig tett pár lépést, és meglátta. Széles szivárvány volt, átívelt az egész rét és az erdő fölött, egészen a látóhatárig, ameddig csak Misi ellátott.

Csak nézte ezt a gyönyörű látványt, amíg rá nem jött, hogy csuromvizes a zoknija. Papucsban szaladt ki ugyanis. A szivárvány viszont olyan közelinek látszott, mintha egyenesen a kertjük mögött kezdődne. Ezt pedig mindenképp látni akarta. Elhatározta, hogy kideríti, hol kezdődik. Száraz zoknit húzott, felvette a gumicsizmáját meg a kabátját, és elindult a ház mögötti erdő felé.

A fák alatt még csöpögött a víz, az úton kis tócsák gyűltek. A nap azonban már sütött, és átszűrődött a lombok között. Misi a színeket követte, amelyek átderengtek a fák között. Bármerre indult, a szivárvány vele tartott.

Amikor a réthez ért, megállt. A fű közepén egy régi kőkút állt, amelyről nagymama mesélt neki valamikor. Azt mondta, mindig csak annak mutatkozik meg, akinek egy kis bátorításra van szüksége, és egy kis színre az életében. Misi sosem hitt ebben igazán, de most ott állt előtte. Ráadásul a kútba puha, színes árnyék hullott, és a szivárvány mind a hét színe egy pillanatra összefonódott épp fölötte.

Misi letérdel a kút széléhez, és belekukucskál. A víz tiszta, és kicsit fodrozódik. Aztán észreveszi, hogy az alján valami csillog. Megpróbálja elérni a kezével, de nem sikerül. Keres hát egy botot, hogy közelebb húzza vele, és óvatosan kihalássza.

Egy kis üvegkavics az, egészen másmilyen, mint azok a kavicsok, amelyeket eddig ismert. Szivárványszínű. Ilyet még sosem látott. Ha megforgatja az ujjai között, a kavics színe aszerint változik, honnan éri a fény.

Misi leül a fűbe, és csak hallgatja a szelíd szellőt, amely a vihar után újra lengedezni kezd. A szivárvány lassan halványul, de még mindig eléggé látszik ahhoz, hogy megmutassa neki a hazavezető utat a réten és az erdőn át. Misi zsebre teszi a kavicsot, és rájön, hogy sokkal jobban érzi magát, mint reggel, amikor felkelt. A friss levegő, az erdei séta és a titokzatos kút valahogy megjavította a kedvét. Meg persze az a gyönyörű szivárványkavics is.

Amikor hazaér, nagymama épp a vizes ruhát teregeti az udvaron, és rámosolyog.
– Ma igazán szép színe volt a szivárványnak, ugye?
Misi bólint, és odaadja neki a kavicsot, amit talált. Nagymama egy darabig nézegeti, aztán azt mondja:
– Jaj, de gyönyörű! Tartsd csak meg. Ilyet nem talál az ember minden nap.

Misi leül a lépcsőre, és még egyszer megnézi a kavicsot. Hirtelen megérti, miért szeretik annyira az emberek a szivárványt. Vihar után bukkan fel, amikor kikukucskál a nap, és arra emlékeztet, hogy ha az imént még borús is volt minden, újra lehet vidám a világ.