Feri malac és a két új malacka

Egy tanya udvarán állt egy nagy ól. Abban lakott Feri, a malac. Aranyos, csinos kis malac volt. A legtöbb malac szeretett a sárban hemperegni, és evés közben szétfröcskölte maga körül és magára az ételt. Feri azonban más volt. Mindig ragyogóan tiszta volt és illatos. Ha evett, egyetlen csepp sem fröccsent ki a vályújából. És az ólja? Csak úgy csillogott a tisztaságtól! Ha valamelyik állatka meglátogatta, nem hitt a szemének, milyen tisztaság van nála. Feri büszkén bólogatott:
– A tisztaság fél egészség.
Feri így szerette. Akkor volt elégedett, ha ő is és az ólja is tiszta volt.

Egyszer azonban egy idegen autó gördült be az udvarra. Az állatok mind, Feri is, kijöttek a házikójukból, és nézték, miféle újdonság ez. Valami teherautó volt. Hátul, a rakterében valami mocorgott és zörgött. Végül odament a gazda, aki az állatokat és a tanyát gondozta, kinyitotta a teherautó hátsó ajtaját, és ott nagy meglepetés várt mindenkit.

Az autóból két új malacka ugrott ki. Kiszaladtak az udvarra, és már iramodtak is minden irányba. A malackák mindenfelé szaladgáltak. Hol a tyúkoknál voltak, hol a kerítésnél, egy szempillantás múlva a kapunál, aztán huss, beleugrottak a sárba, meghemperegtek benne, és már szaladtak is tovább. Az udvar állatai csak kapkodták a fejüket, és nézték, hogyan szaladgálnak kíváncsian az új malackák, és hogyan próbálnak ki mindent.

Kis idő múlva a malackák megálltak, és egy házikót nézegettek, ahová még nem futottak be. Feri ólja előtt álltak.
– Hűha, de szép kis ól! Itt jó lesz nekünk. Ez nagyszerű lesz! – mondták a malackák, és sárosan, ahogy voltak, beszaladtak az ólba. Vidáman ugrándoztak benne, aztán megint meghemperegtek, és közben dicsérték, milyen szép ez az ól.

Feri eközben kint állt, és megdöbbenve bámulta az ólját. Szóhoz sem jutott, amikor látta, hogy a malackák néhány pillanat alatt összepiszkolták. Amint magához tért, és felfogta, mi történik, elszántan bement az óljába, és azt mondta:
– Na, ezt már nem! Nem jöhettek be csak úgy az ólamba, és nem csinálhattok itt rendetlenséget! Ilyet nem illik!

– Ugyan már, malackám, ne légy ilyen! Hiszen a rendetlenség jó dolog, olyan mulatságos meghemperegni a sárban, aztán jót dagonyázni otthon. És legfőképpen nem mosakodni. Az a legjobb! – felelték nevetve a malackák.

Feri azonban nem nevetett. Ez nem tetszett neki. Nem szerette a rendetlenséget, pláne nem a saját óljában.
– Élvezni kell az életet, nevetni és örülni, nem csak folyton takarítani, és ilyen szigorúan ügyelni a rendre – folytatták a malackák.

Feri nagy levegőt vett, hogy jól leszidja a malackákat. Aztán mégis hangosan elgondolkodott:
– Ezeknek a kis malacoknak egy kicsit igazuk van. Igaz, hogy szeretek takarítani, de hát az a helyes. A tisztaság fél egészség. Másfelől viszont talán tényleg túlságosan ragaszkodom a rendhez.

– Úgy van, úgy van, malackám! Mikor nevettél utoljára úgy, hogy potyogtak a könnyeid? Mikor hemperegtél meg utoljára igazán a sárban úgy, hogy nem bántad? – felelték a malackák.

Feri elgondolkodott. Kis idő múlva előállt egy ötlettel:
– Rendben, malackák. Kössünk egyezséget. Ti megtanítotok engem igazán bolondozni, nevetni és örülni, én pedig megtanítalak titeket rendet tartani. Áll az alku?

A malackák gondolkodtak egy kicsit, aztán beleegyeztek. Közrefogták Ferit, és elkezdtek vele hancúrozni. Feri eleinte vonakodott, nem akart bepiszkolódni. De ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó, ezért mindent megtett, amit a malackák mondtak. Közben úgy nevetett, hogy még a könnyei is potyogtak. Utána mindhárman szépen megmosakodtak, és rendet raktak maguk után. Este mindannyian elégedettek voltak.

És mit tanultak a malackák és Feri? Hogy fontos tudni nevetni és játszani, de utána mindent rendbe is kell tenni. Mindennek megvan a maga ideje.