Csillag, a kis oroszlán

Egy gyönyörű dzsungel közepén sok-sok állat élt. Találtatok volna ott tigriseket, majmokat, zsiráfokat, krokodilokat, de oroszlánokat is. Éppen egy öreg oroszlán volt az egész dzsungel királya. Mindig kemény kézzel uralkodott, és a többi állat egy kicsit félt tőle.

Amikor rákezdett a kiabálásra, olyan volt, mintha vihar közeledne. A király büszke volt rá, hogy az ordítása hangos, fenyegető, és tiszteletet parancsol.

​Rajta kívül persze sok oroszláncsalád is élt ott. A legfiatalabb közöttük Csillag, a kis oroszlán volt. Azért hívták Csillagnak, mert a homlokán szép fehér folt volt, olyan, mint egy kis csillag, és erről mindig mindenki felismerte. Csillag kicsi volt, vidám és nagyon aranyos. Imádta a mókát, és a többi állatka is imádta őt. Soha nem kiabált, soha nem veszekedett, sőt, mindig mindenkinek igyekezett segíteni.

​Az öreg oroszlán, az állatok királya, őt látta az utódjának, de mindig azt vetette a szemére, hogy határozottabbnak kell lennie. Azt mondogatta neki, hogy meg kell tanulnia rendesen ordítani, mert egy igazi királynak tiszteletet kell kivívnia. Csillag azonban sosem tudott kiabálni, és nem is akarta megtanulni. Szerette, ha az állatkák szeretik egymást, és nem akart kiabálással és fenyegetéssel tiszteletet szerezni. Ezért már régen beletörődött, hogy belőle soha nem lesz az állatok királya.

​Egy nap azonban az öreg király megbetegedett, és le kellett mondania a trónjáról. A sors úgy hozta, hogy ez a szomorú dolog éppen akkor történt, amikor a dzsungel fölött gyűlni kezdtek a felhők. Minden állatkának azon kellett törnie a fejét, honnan szerez ennivalót és elég tiszta vizet. Mivel mindenből kevés volt, veszekedni kezdtek egymással.

​Ekkor azonban előlépett Csillag, a kis oroszlán, és nyugodtan szólni kezdett mindenkihez:
– Barátaim, veszekedéssel és háborúskodással nem jutunk semmire. Fogjunk össze mindannyian, és együtt megtaláljuk a megoldást.
És így is lett. Néhány nap alatt sikerült tiszta vizet és mindenkinek elég ennivalót találni, és az állatkák abbahagyták a civakodást. A kis oroszlán büszke volt magára, hogy kiabálás és fölösleges izgalom nélkül sikerült megoldania a bajt.

​Az öreg király messziről figyelte az egészet, és el kellett ismernie, hogy a kiabálás nem mindig a vezető legjobb eszköze. Amint egy kicsit jobban lett, összehívta az egész dzsungelt szavazásra:
– Polgártársaim, barátaim, állatok! Sok mindenen mentünk már keresztül együtt, de sajnos a legnehezebb pillanatban nem lehettem veletek. Akkor itt volt nektek a mi kicsi, jószívű oroszlánunk, Csillag, aki ugyan nem tud kiabálni, mégis nagyszerűen megoldotta a bajt. Az én erőm már nem elég a királysághoz. Szavazzunk hát: kit szeretnétek királynak választani?

​A király befejezte a beszédét, és az állatok nekiláttak a szavazásnak. Egy pillanatig sem gondolkodtak: mindannyian egyhangúlag ugyanazt a nevet írták fel: Csillag. Így lett a kis oroszlánból az állatok új királya. Az egykori királynak is nagy tanulság volt ez. Rájött ugyanis, hogy a szívből jövő tisztelet sokkal többet ér, mint a félelemből fakadó.