Az éjszakai manók és a titkos kívánságlista

Amikor lemegy a nap, és az eget fekete takaró borítja be, az azt jelenti, hogy ideje aludni. Mindenütt csend van, csak itt-ott csendül meg valami egészen halkan, amikor feljön egy kis csillag. A gyerekszobákban leoltják a villanyt, és csak egyenletes szuszogás hallatszik. Éppen ilyenkor kezdenek benézni a gyerekek ablakán az apró éjszakai manók. Kis ezüstös emberkék ők, akik számon tartják a gyerekek kívánságait.

Éjjel, amikor koromsötét lesz, az éjszakai manók besurrannak a gyerekszobákba, és egy listát keresnek. Egy cetlit, amit a gyerekek írtak. Ez a titkos kívánságlista, tele gyerekkívánságokkal. A manók elolvassák, és igyekeznek teljesíteni a kívánságokat.

Az apró ezüst emberkék minden este alig várják az éjszakai kalandot. Várják, hogy kereshessék a listákat, és elolvashassák a titkos kívánságokat. De a legjobban annak örülnek, amikor teljesíthetik őket. Tudják ugyanis, hogy ezzel szerzik a legnagyobb örömet a gyerekeknek. Egyszer azonban történt valami, ami nagyon meglepte az éjszakai manókat.

Egy hideg estén történt. Vége felé járt az ősz, és az égből hullani kezdtek az első téli hópelyhek. Olyan volt, mint egy mesében. Mindenütt sötét, az égen néhány csillag, a hópelyhek között pedig halkan ugrándoztak az apró ezüst emberkék. Bekukucskáltak az ablakokon, aztán bementek, és egy cetlivel a kezükben szaladtak ki. Elolvasták, és rögtön azon törték a fejüket, hogyan teljesíthetnék a kívánságokat. Aztán ezüstös varázserejükkel munkához láttak.

Amikor azonban egy Tinka nevű kislány ablakához értek, nagyon elcsodálkoztak. Sőt, inkább megijedtek. Nem találtak nála ugyanis semmilyen listát. Bementek a szobába, és mindenhol kerestek. Sehol semmi.
– Fiúk, most mit csináljunk? Tinkának nincs semmi álma, semmi kívánsága? Ez lehetetlen. Minden gyerek kíván valamit – gondolkodott hangosan az egyik manó.
A többiek csak hitetlenkedve csóválták a fejüket.
– Nem, nem. Ezt nem hagyjuk annyiban. A gyerekeknek álmodniuk kell valamiről. Kell, hogy kívánjanak valamit. Hiszen ettől vidámak. Ha Tinkának nincs listája, majd írunk mi neki valamit – döntötte el az egyik legöregebb manó.

Az éjszakai emberkék fogtak hát egy papírt, és varázslatos ezüstporukkal ezt írták rá: „Kedves Tinka! Itt jártunk nálad. Szerettük volna teljesíteni a kívánságodat, de nem találtuk a listádat. Kérünk, holnapra írd meg, hogy örömet szerezhessünk neked. A te éjszakai manóid.” A papírt Tinka párnájára tették, és elmentek.

Reggel, amikor a kislány felébredt, a papír az arcához tapadt. Levette, és elolvasta az üzenetet. Azt hitte, a szülei írták tréfából, ezért letette az éjjeliszekrényre, és kiment a szobából. Este, amikor lefeküdni készült, mégis elkezdett motoszkálni a fejében, hogy vajon tényleg a szülei tréfálták-e meg, vagy talán mégis az éjszakai manók jártak nála. Az ezüstös írás olyan különösnek tűnt. Elhatározta hát, hogy ébren marad, ameddig csak bír, és vár.

Lefeküdt az ágyba. Várt és várt. Amikor már le-lecsukódott a szeme, egyszer csak lassan kinyílt az ablak. Ezüstös fény kúszott végig a szobán egészen az ágyig, és vékony hangocskák szóltak:
– Na? Itt van? Látja valaki a listát?
Tinka lassan felült, és a paplanon ugráló ezüst pöttyre meredt. És tényleg apró ezüst emberkéket látott.

– Ti tényleg léteztek? – csodálkozott hangosan.
A manók ijedtükben lepotyogtak az ágyról – a kislány ébren volt! Tinka leült a földre, és mindenfélét kérdezett tőlük. A manók megértették, hogy nem akar nekik rosszat, és mindenre válaszoltak: mit csinálnak éjjelente, hogy hatalmukban áll teljesíteni a kívánságokat, és hogy nagyon sajnálták, amiért Tinkának nem volt listája. A kislány pedig elmondta nekik, hogy már régen nem hisz a varázslatban. Különösen azóta nincs semmi kívánsága, mióta meghalt a kutyusa. Csak szomorú, és már semmire sem vágyik.

A manók igyekeztek felvidítani Tinkát. Tudták azonban, hogy nem lesz könnyű, ezért olyasmire szánták el magukat, amit még soha nem csináltak. Elbúcsúztak Tinkától, és amikor elaludt, besurrantak a szülei szobájába. Ezüstporukkal egy kiskutyát varázsoltak az anyuka álmába. Egy kiskutyát Tinkának. Az anyukát pedig úgy elvarázsolták, hogy ő is nagyon vágyott egy kutyusra.

Néhány nap múlva az éjszakai manók megint ott ugrándoztak éjjel. Nézték, ahogy Tinka mosolyog. Az ágya mellett egy kiskutya feküdt. A kislány még álmában is rajta tartotta a kezét, és elégedetten mosolygott. A manók varázslata hatott az anyukára. Aztán továbbmentek a szomszéd házba, hogy egy másik gyerekszobában újabb titkos kívánságlistát keressenek. Tudták, hogy ha teljesítik, nagyobb örömük lesz, mint bárki másnak.