A nyuszik és a csillogó kincs

A réten frissen nyílt mezei virágok illatoztak, és a fű lágyan hullámzott a szélben. A virágok mellett egy vidám nyuszicsalád is élt itt: anya, apa és a három kisfiuk – Folti, akinek fekete folt volt a hátán, Bajszi, akinek hosszú bajsza volt, és Fürgi, aki mindennél jobban szeretett gyorsan szaladni.

Minden nap a napsütésben hancúroztak, bújócskáztak a fűben vagy fogócskáztak, és olyan sebesen szaladtak margarétától margarétáig, hogy kevesen tudtak volna lépést tartani velük. Átugráltak az alacsony bokrokon, és új zugokat fedeztek fel, ahol elbújhattak. A nap melegen sütött, a fű csiklandozta a mancsukat, és az egész világnak kalandillata volt.

Egy reggel Fürgi megtorpant, és elkerekedett a szeme.

– Nézzétek, ott csillog valami! – kiáltotta, és már szaladt is oda. A nap egy kis színes papírra sütött, amely a pitypangok között hevert.

– Ez biztosan kincs! – örvendezett Folti. Mindannyian odaszaladtak, és ámulva nézték, hogyan csillog-villog a fényben. Hol kéken csillant, hol rózsaszínen, végül még sárgán is.

Az ügyes, találékony testvérek rögtön kitalálják, mire használhatnák a csillogó papírkát. Bajszinak az jut eszébe, hogy zászlót csinálhatnának belőle. Folti azt javasolja, hogy legyen belőle köpeny, amelyet mindennap más testvér hordana, felváltva. Fürgi pedig versenyt akar rendezni a csillogó kincsért.

A szivárványszínű papírka még egy darabig tarka fényeket szór, aztán a szél felkapja, és kicsit odébb fújja egy fűcsomó alá. Ott, az árnyékban egyszerre nem csillog többé.

A nyuszimama is odamegy, hogy megnézze a különös holmit, és tanácsot adjon a fiainak. Amint meglátja a nagy kincset, rögtön tudja, miről van szó.

– Ez nem kincs, hanem cukorkapapír, amit egy ember dobott el itt. És ha sok ilyen lenne, a mi rétünk hamarosan már nem volna ilyen szép.

A nyuszik meglepődtek, de nem csalódtak. Körülnéztek ugyanis, és egyszerre észrevették, milyen szép is maga a rét.

– Akkor hát az igazi kincs ez az egész rét – suttogta óvatosan Folti. Anya bólintott, és elmosolyodott:

– Igazad van, a természet maga a legnagyobb kincsünk. Vigyáznunk kell rá, hogy mindig ilyen szépen mosolyoghasson ránk.

Folti aztán lehajolt, felvette a színes papírkát, és bedugta egy kő alá, ahol a szél nem éri el. Ha csak egy kicsit nagyobb lenne, kidobná a szemetesbe, de oda még nem ér fel.

– Legalább itt nem csinál rendetlenséget – mondta elégedetten. Aztán megint mindannyian szétszaladtak a réten. Sütött a nap, susogott a fű, és a nyuszik érezték, hogy aznap igazi kincsre leltek: tiszta otthonra, tele illatokkal és kalanddal.