Hogyan lett Jancsikából tűzoltó

– Anya, anya! Hallod? A tűzoltók riasztást kaptak. Mennem kell, segítenem kell nekik!
A könyörgő kis hang a kertből egészen a konyháig, anya füléig elhallatszott.
– Jaj, Jancsika, most nagyon sok a dolguk. Te még túl kicsi vagy. Majd akkor mész hozzájuk, ha több idejük lesz – felelte ellentmondást nem tűrően anya.

Jancsika még csak hatéves volt, de már pontosan tudta, mi akar lenni. Tűzoltó. Már a babakocsiból is ámulva nézte a tűzoltóautókat és az egyenruhás, nagy termetű férfiakat. Ahogy nőtt, ehhez az is hozzájött, hogy embereket akart menteni. Gyakran átjárt a tűzoltóságra.

A helyi tűzoltók nagyon szerették. Egyszer felpróbálhatta a sisakot, máskor beülhetett a tűzoltóautóba. Amikor a tűzoltók visszatértek egy riasztásról, Jancsika egyenesen hozzájuk szaladt. Minden részletet tudni akart. Amikor végighallgatta az egész történetet, határozottan kijelentette:
– De legközelebb veletek kell mennem!
Tűzoltó barátai próbálták elmagyarázni neki, hogy ehhez még túl kicsi, de legalább az egyenruhák elpakolásában hagyták segíteni.

Aztán a kisfiú hazaindult. Ahogy szomorú szemecskékkel ballagott hazafelé, nyávogást hallott. A halk, ijedt hangocska valahonnan a magasból szállt felé. Körülnézett, és egyszer csak meglátott egy pici cicát. Fent ült egy fán, és reszketett a félelemtől.

Jancsika nem sokat gondolkodott, cselekedni akart. Mászni kezdett a fára, hogy megmentse a cicát. Amikor végre felért, a kezébe vette a cicát, és nyugtatgatni kezdte.
– Ne félj, Cirmi, már biztonságban vagy. Együtt szépen lejutunk.
Abban a pillanatban azonban kiszaladt a szomszéd néni, akié a fa volt.

– Te jó ég, Jancsika! Kapaszkodj! Csak le ne ess!
Rettenetesen féltette Jancsikát. Gyorsan a telefonért szaladt, hogy kihívja a tűzoltókat. Azok egy pillanatig sem haboztak, és azonnal Jancsika segítségére siettek. Csakhogy épp akkor értek oda, amikor Jancsika az út nagy részét már maga mögött hagyta. A tűzoltók csodálattal nézték, ahogy Jancsika óvón magához szorítja a cicát, és lemászik a fáról. Már csak néhány utolsó lépés volt hátra, amikor hatalmas taps csattant fel. A tűzoltók el voltak ragadtatva, milyen bátor fiú ez a Jancsika. De még jobban örültek annak, hogy nem esett baja.

Néhány nap múlva megcsörrent a telefon Jancsikáéknál. Maga a helyi tűzoltóság parancsnoka volt az. Megbeszélte Jancsika anyukájával, hogy jöjjenek el a tűzoltóságra. Jancsika nagyon várta.

Amikor megérkeztek, csak úgy ragyogott a szeme a lelkesedéstől. A tűzoltók sorba állva várták. Az élükön a parancsnok állt, kezében egy éremmel.
– Jancsika, bebizonyítottad, hogy bátor vagy. Egy pillanatnyi habozás nélkül megmentetted a kiscicát – kezdte beszédét a parancsnok, majd így folytatta: – Ha felnősz, nagyszerű tűzoltó lesz belőled. Most azonban kiérdemelted a tiszteletbeli kis tűzoltó érmét.
Mindenki tapsolt, amikor a parancsnok Jancsika nyakába akasztotta az érmet, és odaadta neki élete első tűzoltósisakját.

A nagy ünnepség alatt a tűzoltók elmondták anyukának a tervüket is. Elhatározták, hogy Jancsikának és a többi leendő tűzoltónak előkészítő szakkört indítanak, ahol megtanítják a bátor gyerekeket arra, hogyan lehet valakiből jó tűzoltó. Jancsika boldog volt, és minden nap azon igyekezett, hogy egyszer büszkén viselhesse a tűzoltó-egyenruhát.