A lovag, akinek a régi hidat kellett őriznie

A várban aznap nagy volt a sürgés-forgás. A teremben fáklyák lobogtak, az asztalokon finom ételek illatoztak, a lovagok együtt ültek és lakomáztak. Közben nevetgéltek, és elmesélték egymásnak, ki milyen feladatot kapott. Holnapra mindenkinek valami fontos dolga volt.

Az egyiknek a királykisasszonyt kellett kísérnie a szomszéd királyságba. A másiknak a hegyekben lakó sárkányra kellett ügyelnie, nehogy a falvak közelébe merészkedjen. A harmadik a kereskedőket kísérte, akik drágaköveket és selyemkelméket szállítottak.

És ott volt Matyi lovag. A parancsnok ránézett, és azt mondta:
– Te a régi hidat fogod őrizni.
Matyi meghökkent.
– Melyik hidat?
A parancsnok magyarázatképpen hozzátette:
– A kőhidat az erdőn túl. Egész nap és egész éjjel őrizni fogod.

Az asztalnál valaki felkuncogott. Egy híd! Se sárkány, se királykisasszony, se veszély. Csak egy öreg híd, amelyen néha átzörög egy szekér, vagy átballag egy vándor. Matyinak ez kicsit rosszulesett. Úgy érezte, a parancsnok nem nagyon bízik benne, és olyan hidat bízott rá, amelyet nincs is értelme őrizni.

Másnap kora reggel ért a hídhoz. A híd ívesen hajolt át a folyó fölött, öreg volt és mohos, csendes és elhagyatott. Matyi a lándzsájára támaszkodott, és nagyot sóhajtott.
– Ez volna a lovagi feladat? – dörmögte.

De bár nem nagyon tetszett neki a feladat, elhatározta, hogy becsülettel teljesíti. Őrködött hát, hol ült, hol állt, és figyelte a környéket. Sokáig nem történt semmi. A víz csobogott, madarak repültek a víz fölött, és lassan telt az idő.

Amikor este kicsit lehűlt a levegő, Matyi halk recsegést hallott. Nem az erdő állatai voltak – a híd volt az.
– Jaj – szólalt meg halkan.

Matyi megdermedt. Körülnézett:
– Ki volt az?
– Én – felelte a híd. – És már nagyon régóta fáj.

A lovag óvatosan közelebb lépett, és megvizsgálta a hidat. Ekkor észrevett a kőben egy vékony repedést, amelyet nappal bárki könnyen észre sem vett volna. Bár apró volt, a híd egyik szélétől a másikig húzódott.

A híd aztán halkan elmesélte neki, hogy minden nap szekerek terhelik, hogy gyötri az időjárás változása, és hogy alatta folyton változik a folyó sodrása. És hogy emiatt fél, hogy egyszer nem bírja tovább, és összedől.

Matyi meglepődött, de megértette, hogy a baj tényleg komoly. Arra is rájött, hogy ez bizony nagyon fontos híd. Két falut kötött össze. Rajta vezetett az egyetlen biztonságos út. Ha a híd nem volna, az embereknek messze, az erdőn át kellene járniuk, ami ráadásul veszélyes is.

Egész éjjel beszélgetett a híddal, és megbeszélték, hogyan lehetne a legjobban megjavítani. Reggel üzenetet küldött a várba, hogy milyen fontos dolgot fedezett fel. Közben tovább őrizte a hidat, és várta, hogy segítség érkezzen. Délután megjöttek az építőmesterek, és Matyi javaslatai szerint nekiláttak a javításnak.

Amikor Matyi este visszatért, a kapuban már várta a parancsnok.
– Jó munkát végeztél, köszönöm – mondta egyszerűen.

Matyi elmosolyodott. Már nem gondolta, hogy a régi híd őrzése kevésbé fontos feladat, mint a többi. Lovagokra mindenütt szükség van, és jó, hogy segítenek megvédeni a nyugalmunkat és a biztonságunkat.