
Esti mesék
Tavaszi nagytakarítás a tölgyesben
A tölgyerdőben sok kis állat lakik. A rókáknak ott van a kotoruk, a sünöknek puha vackuk az avarban, a mókusoknak pedig kis házuk fent a fák odvában. Szépen megférnek egymással. Olyan ez, mint egy igazi falu, csak éppen állatfalu. A tölgyesi falu polgármestere a bagoly, az erdő legbölcsebb lakója. Fentről vigyázza, hogy mindenkinek jó dolga legyen, és semmi baj ne essen.
Egyszer a bagoly felrepült a tölgyfák fölé, és messzire elkiáltotta: „Ma versenyt hirdetek! Kié lesz a legtisztább utca?” Az állatkák figyelmesen hallgatták. Aztán végignéztek a házikóik előtti utcácskákon, és látták, hogy bizony nagy a rendetlenség. A tél után mindenhol kavics, tűlevél és toboz hevert. A bagoly nem akarta, hogy valaki megbotoljon benne és megüsse magát, és azt is szerette volna, ha szép lenne a tölgyes. Ezért hirdette meg a versenyt.
Az állatkák rögtön munkához láttak. Elővették a seprűjüket, és söpörni kezdtek. Úgy ment a munka, mint a karikacsapás. Némelyik még dalolt is közben. Örültek, milyen csinos lesz a falujuk. És persze kíváncsiak voltak, mit kap majd a győztes. Minden simán ment, amikor egyszer csak odasompolyogtak a rosszcsont menyétek. Ők is meg akarták kapni a jutalmat, nagyon szerettek volna győzni. Csakhogy a többiekkel ellentétben csalni akartak. És csaltak is.
Amíg mindenki becsülettel kihordta a sepredéket az erdő mögötti szemétdombra, a menyétek mindent, amit összesöpörtek, a vakond frissen ásott lyukaiba tömtek. Mivel nem kellett sehová cipekedniük, elsőként végeztek. Kis idő múlva vidám, csúfondáros kiabálás harsant az erdőben: „Nyertünk! Mi végeztünk elsőként, és nálunk a legszebb! Megyünk a jutalomért! Hurrá!”
A ravasz menyétek csúfolódása betöltötte az egész erdőt. Az állatkák csak álltak, mint akit leforráztak. Nem értették. Hogyhogy a menyétek később kezdtek, mégis elsőként végeztek? Amikor a menyétek a jutalomért mentek, a bagoly csak a fejét csóválta.
– Biztosak vagytok benne, hogy megérdemlitek? Hogy tisztességesen nyertetek? – kérdezte tőlük még egyszer, utoljára.
– Igen. Hát persze! – felelték a menyétek.
Azt viszont nem tudták, hogy a bagoly végig figyelte az állatkák munkáját. Csendben körözött a tölgyesi falu fölött, és látta, ki hogyan dolgozik. Azt is látta, hogyan csaltak a menyétek. Elvitte hát őket az erdőbe, a vakondtúrásokhoz. Azok úgy be voltak temetve, hogy alig lehetett tudni, hol voltak. A bagoly nagyot csapott a szárnyával. A levelek és a tűlevelek felkavarodtak, és kirepültek a lyukakból.
– Hát ez meg mi? – kérdezte a bagoly polgármester, és a halom szétfújt szemétre mutatott.
– Ez már itt volt. Hmm… ez, hát… Fogalmunk sincs, honnan került ide – mentegetőztek a menyétek egymás szavába vágva.
A bagoly elszomorodott, mert a menyétek még most sem vallották be, mit tettek, pedig lebuktak. De a bagoly volt a tölgyesi falu legbölcsebb lakója, ezért nem hagyta annyiban. Jutalom helyett azt a feladatot adta a menyéteknek, hogy takarítsák el a szemetet, amit a vakond lyukaiba tömtek, és segítsenek a többi állatkának is rendbe tenni az utcáikat. Ő pedig, mint jó és igazságos polgármesterhez illik, mindenre ügyelt.
Este, amikor minden elkészült, az állatkák jutalmul közös lakomát csaptak. Mindenki hozott valami finomat, ettek és beszélgettek. És a menyétek? Mivel végül ők dolgoztak a legtöbbet, ők is odaülhettek a többiek mellé enni. És soha többé nem felejtették el, hogy csalni és hazudni nem éri meg.
Állatos mesék Állatos tanmesék Erdei mesék Mesék óvodásoknak Rövid esti mesék Tavaszi mesék




Hogy tetszett a mese?