
Esti mesék
Lilla kalandja az erdőben
Lilla szőke kislány volt, aki a legtöbb idejét az erdőben töltötte. Nagyon szeretett ott olvasgatni, pihenni, és mindenféle finomságot tett az etetőkbe az őzeknek. Imádta, amikor csak úgy belefekhetett a mohába, érezhette a gombák illatát, és megkóstolhatta az erdei gyümölcsöket, amelyek mindenfelé nőttek. Egyszer azonban Lilla olyasvalakivel találkozott az erdőben, akit még sohasem látott. Igazából azt sem sejtette, hogy ilyen valaki egyáltalán létezik.
Csodaszép, színes őszi délután volt. A levegő már hűvös volt, de a napocska azért kellemesen melegített. Lilla éppen a páfrányok mellett járt, és az erdő zugaiban megbújó gombákat kereste, amikor halk topogást hallott. Megfordult, de sehol senki.
Kis idő múlva egy vékonyka hangocskát is hallott:
– Hová is tettem? Jaj, de szeleburdi vagyok! Most mit csináljak?
Lilla letérdelt egy fa mögé, hogy ne lássák, és kereste, honnan jön a hang. Egy idő múlva meglátott egy kis tündért. Csupa zöld volt. Csak a fejét díszítette egy piros sapkácska, és piros kabátkát viselt. A páfrányok és az áfonyabokrok között ugrándozott, és megállás nélkül keresett valamit. Lilla megdörzsölte a szemét, mert azt hitte, csak álmodik. Amikor azonban a kis tündér közelebb szökdécselt hozzá, megértette, hogy ez nem csak álom.
Lilla kikukucskált a fa mögül, és megkérdezte:
– Szia, tündér! Mit keresel?
A tündér úgy megijedt, hogy a fenekére huppant. Egyáltalán nem sejtette, hogy Lilla ott van.
– Ne félj, nem bántalak, csak segíteni szeretnék – nyugtatta meg gyorsan Lilla.
A tündér eleinte félt és szégyenlősködött. Aztán vékonyka hangján rákezdte:
– Én erdei tündér vagyok. Arra vigyázok, hogy itt ne essen baja az állatkáknak. De most mindent elrontottam. Elvesztettem a varázspálcámat. Az segít abban, hogy a téli fagy ne jöjjön korábban, mint kellene. Ha valahol felbukkan, pedig még csak ősz van, a pálcámmal elolvasztom, hogy minden úgy legyen, ahogy lennie kell. Csakhogy a fagy már kezd megmutatkozni, a bogárkák pedig még nem készültek fel a télre. Túl korán van még. Nekem meg nincs pálcám, hogy megakadályozzam.
Lilla nem tétovázott, rögtön munkához látott.
– Ne félj, erdei tündér! Én nagyobb vagyok, ezért messzebbre látok. Segítek megtalálni a pálcádat, hogy mindent helyrehozhass, és megmenthesd a bogárkákat – mondta Lilla, és nekilátott a keresésnek. Ismerte az erdő minden zugát, minden fáját és minden üregét. Így hát mindent átkutatott. Levélről levélre, mohapárnáról mohapárnára, fáról fára. Az erdei tündér persze szintén keresett.
Eltelt néhány óra, és Lilla talán az egész erdőt bejárta. Leült a földre, és azon gondolkodott, hol lehetne még a pálca. Csak nem vált semmivé! Lilla tudta, hogy ezen múlik a bogárkák élete, ezért nem akarta feladni. Aztán még valami eszébe jutott. Felmászott arra a fára, ahol a szarka fészke volt. A szarka ugyanis olyan madár, amelyet vonzanak a csillogó, fényes dolgok. És persze ott volt a pálca is. Annyira megtetszett a szarkának, hogy elvitte a fészkébe.
Lilla gyorsan felkapta a pálcát, és elvitte a tündérnek. A tündér nagyon megköszönte, és amilyen gyorsan csak tudott, ugrándozni kezdett az erdőben, és mindent rendbe tett. Lilla örült, hogy minden jól végződött.
Amikor azonban felnézett a fára, a fészekhez, látta, hogy a szarka szomorúan ül az ágon. Bánkódott, hogy valaki elvitte a fészkéből a csillogó kincsét. Lillának megesett a szíve a szarkán. Elővett a zsebéből egy pici tükröt, amely szintén szépen csillogott. Integetett a szarkának, és a tükröcske megvillant a napfényben. Aztán kinyújtotta a kezét, és megmutatta a szarkának, hogy elviheti. A szarka odarepült, és boldogan vitte a tükröcskét a fészkébe. Lillának még az is úgy tűnt, mintha a szarka rámosolygott volna. Lilla nagyon örült, hogy megint segíthetett valahogy az erdőnek és az ott élő állatkáknak.
5 perces mesék Állatos mesék Állatos tanmesék Erdei mesék Mesék az őszről Mesék gyerekekről Mesék kisiskolásoknak Őszi mesék Tündéres mesék




Hogy tetszett a mese?