Karamella kapitány kincsvadászata

A tengeren egy hajó úszott. A kormánynál a kapitánya állt, a félelmetes kalóz, Karamella. Ne tévesszen meg benneteket a neve, tényleg félelmetes volt. Fekete kötés volt a fél szemén, a fején kalap hosszú madártollal, a hátán kopott kabát. A vállán legtöbbször Fifi, a beszélő papagáj ült.

– Ott már látom a kincses szigetet! – örvendezett Karamella kapitány.

– Ásni fogunk. Megint robot – panaszkodott Fifi, a papagáj.

Hamarosan kikötöttek a szigeten. Ahogy a papagáj megmondta, a kapitány és a matrózai ásót fogtak, és a régi térkép szerint keresték, hol kezdjenek ásni. Egy darabig járkáltak, aztán Karamella kalóz keresztet rajzolt a homokba. Ott ástak és ástak, míg rá nem bukkantak egy ládára.

– Kincs! Itt volt! Gazdag leszek! – ujjongott Karamella kalóz.

Csakhogy amikor kinyitották a ládát, Karamella elsápadt. A papagáj hahotázni kezdett.

– A gazdag kapitány cipőt talált! – rikácsolta Fifi.

Karamella elvörösödött mérgében.

– Valaki megelőzött minket, és csak bolondot csinált belőlünk – háborgott. – De ezt nem hagyom annyiban. Van még egy kincses térképem, oda biztosan nem ment még senki. És most én leszek az első.

A kalózok elindultak a következő kincsért. Megtalálták a szigetet, kijelölték a helyet, és ásni kezdtek. Megint kiástak egy ládát. És amikor kinyitották, megint egy cipőt találtak benne.

– Na de ez már mindennek a teteje! Az összes rákra! Hiszen én voltam itt az első! – szitkozódott Karamella kapitány.

– Most már két cipőd van – emlékeztette a papagáj.

– Hiszen mindkettő más. Ráadásul mindkettő bal lábra való. Fel se tudom venni őket.

Így hát Karamella behajózott a kalózok városkájába, hogy kicsaljon valakitől egy olyan kincses térképet, amelynél tényleg nem járt még senki. Nem kellett sokáig kérdezősködnie.

– Kincses térképeket árulok – mondta egy gazdag úr. – Nézd csak meg, melyik tetszik.

Karamella végignézte a térképeket. Kettőt rögtön felismert közülük.

– Itt is jártam, meg itt is. A kincset megtaláltam, de a ládákban csak ócska lábbelik voltak.

– Az lehetetlen, ezek mind arannyal teli ládák térképei – csodálkozott a gazdag úr.

– Honnan vetted ezeket a térképeket? – kérdezte Karamella kalóz.

– Egy kalóztól vettem. Te ugye nem is tudod, honnan lesznek a kincsek?

– Valaki elás egy kis aranyat, és felrajzolja egy papírra. Ha a papírt elveszíti, és valaki megtalálja, az megtalálja a kincset is – mondta Karamella.

– Hát, akkor nagyon kevés kincsünk volna. Pedig nagy rájuk a kereslet. Tudod mit? Kövesd Félcipő kalózt, ő biztosan elvezet egy kincshez – mondta a gazdag úr, és nevetni kezdett.

Karamella nem értette, mi ezen a nevetnivaló. Másnap mégis Félcipő kalóz hajója után vitorlázott a tengerre. Néhány nap múlva a hajó egy kis szigethez vezette. Ott horgonyt vetett.

Karamella a sziget túloldalán vetett horgonyt, hogy senki se vegye észre.

– A sziget nem nagy, de mire átszaladok rajta, nem tudom, mit csinál közben Félcipő – tűnődött Karamella. – Fifi, repülj ki felderíteni, és figyeld őt!

– Már repülök is! – rikácsolta Fifi, és eltűnt a fák között.

Mire Karamella félútra ért, a papagáj visszatért.

– Félcipő elhajózik – jelentette.

– Micsoda? Ilyen gyorsan? És mit csinált itt?

– Ásott – mondta Fifi.

– Kincset talált? – mérgelődött Karamella.

– Nem talált. Ő csinált egyet.

– Vezess oda, Fifi!

A papagáj odavezette Karamellát arra a helyre, ahol Félcipő kalóz nem sokkal azelőtt elásta a kincset. És valóban, a földben megint ott volt egy láda, benne egy ócska cipővel.

– Ennél a kincsnél én vagyok az első, mégsincs benne egy szem arany sem – dühöngött Karamella.

– Nem, Félcipő kincseket gyárt. Úgy látszik, jól szórakozik rajta – mondta Fifi.

– Na tessék! Szent sellők! Ha már kincseket gyárt, miért nem tesz bele valami hasznosat? – mérgelődött Karamella.

A kalóz gondolkodóba esett. Ő folyton csak kincseket keres. De ha mindet megtalálná és kiürítené, honnan lenne új? Hiszen elfogynának. Félcipő kalóznak is biztosan ez jutott eszébe, ezért elhatározta, hogy ő maga csinál néhány kincset. De miért tett beléjük cipőt?

– Akkor meg minek az ilyen kincs? – bosszankodott Karamella hangosan.

– A keresés öröméért. Meg azért az örömért, hogy megtaláltad – mondta Fifi.

– Van benne valami – mondta Karamella.

– Adni jobb, mint kapni.

– Miféle bölcsességeket rikácsolsz már megint?

– Fordított kincs is kincs.

Karamella elnevette magát. Micsoda ravasz kis jószág ez a papagáj!

– Jól van, Fifi, teszünk valamit a kincshez. Fordított kincset csinálunk. Ahelyett, hogy elvennénk belőle, hozzáteszünk valamit. És írunk mellé egy cetlit: Aki megtalálja ezt a kincset, annak is adnia kell valamit.

Ahogy Karamella mondta, úgy is tett. De ugyan mi értékeset tehetne ő a ládába? Mindent a hajón hagyott, az pedig a parton horgonyoz. Csak nem fog ebben a hőségben ide-oda szaladgálni! Átkutatta hosszú kabátja zsebeit.

– Nos, akkor beteszem a ládába ezt az üres üveget.

– Ez kincs, nem szemeteskuka – figyelmeztette a papagáj.

– Ennél jobb nincs nálam. És ne szemtelenkedj, Fifi! A következő kincsnél bőkezűbb leszek, ne félj.

– A következőnél?

– Hát persze – mosolyodott el Karamella. – Szeretek kincset keresni. Nem kell mindig aranynak lennie benne. A meglepetés is mulatságos. És kíváncsi vagyok, mennyi minden lesz a ládában, mire egy év múlva visszajövünk.

Így hát Karamella kalóz továbbra is kincseket keresett. De ahelyett, hogy elvett volna belőlük, mindig tett beléjük valamit. És amikor egy év múlva visszatért a szigetre, ahol a cipőt az üveggel elásta, nem győzött csodálkozni, mi minden lett ott. Volt benne még egy zokni, egy iránytű, egy gyűrű, egy kagyló, egy pénzérme, egy kendő és egy térkép. Egy térkép egy szigettel, ahol a következő fordított kincs rejtőzik.

Karamella kalóz így egy remek kincskereső játékot talált ki, amely a legtöbb kalóznak és tengerésznek megtetszett. És tudjátok, gyerekek, nyáron ti is játszhatjátok. Csak el kell rejteni valahol egy kincset, rajzolni hozzá egy térképet, és odaadni a következő kincskeresőnek. Kíváncsi vagyok, hány dolog gyűlik össze benne! 🙂