A kisautó, aki színt választott

Volt egyszer egy kis autó, és szürke volt a színe. Elindult egy kis kocsikázásra, de nagyon szomorú volt.

– Miért is vagyok szürke? Ez olyan unalmas szín. Én szép, tarka színt szeretnék – panaszkodott a kisautó.

Annyira elmerült abban, hogyan változtathatna színt, hogy majdnem lement az útról.

– Hová nézel? – kiáltott rá egy teherautó, aki megijedt, hogy a kisautó nekimegy.

– Bocsánat, csak azon gondolkodtam, hogyan változtathatnék színt.

– Az könnyű – nevetett a teherautó. – Menj be a városba. Van ott egy fényezőműhely. Az egy olyan javítóműhely, ahol átfestik és rendbe hozzák az autók színét.

– Köszönöm a tanácsot, máris megyek! – örült meg a kisautó.

– És figyelj az útra! – kiáltott utána a teherautó.

De a kisautó hátra sem nézett, csak arra gondolt, hogy választhat majd magának egy másik színt.

Amikor megérkezett a műhelybe, rögtön így szólt:
– Jó napot! Én olyan kék szeretnék lenni, mint a tiszta égbolt.

Egy szempillantás alatt kék lett a szürke kisautóból. Kigördült a műhelyből, és nagyon boldog volt. Elhajtott egy park mellett, ahol virágoztak a rózsák.

– Jé, ez aztán a szép szín! Én piros akarok lenni!

És már fordult is vissza a műhelybe.

Kis idő múlva piros lett a kék kisautóból.

– De szép vagyok! – gondolta a kisautó, és elgurult egy kert mellett, ahol egy bácsi éppen füvet nyírt.

– Jé, milyen szép zöld! Ez biztosan még jobb lesz – mondta magában a kisautó, rátaposott a gázra, és már vissza is ért a műhelybe.

Kis idő múlva már egy zöld kisautó gördült ki a műhelyből. Elhajtott az iskola mellett, és meglátott ott egy kislányt egy lila iskolatáskával.

– Na, ez aztán gyönyörű szín! Ez biztosan nekem is jól állna. Jobb lesz, mint a zöld, abból úgyis van elég a természetben. De lilája senkinek sincs.

A kisautó megint befutott a műhelybe, ahol zöldről lilára festették át. Kigördült, és élvezte, milyen szép. Aztán felnézett a napocskára.

– Jé, milyen szépen ragyog! Én olyan sárga akarok lenni, mint a napocska, hogy én is ilyen szépen ragyogjak – határozta el a kisautó.

Újra elment a műhelybe, ahol lilából sárgára festették.

– Olyan vagyok, mint egy pitypang négy keréken! – örvendezett a kisautó.

Ám ekkor megpillantott egy nénit narancssárga kalapban.

– Nem, én egy narancs akarok lenni négy keréken! – makacsolta meg magát, és hajrá, vissza a műhelybe.

– Hát végül is milyen színt szeretnél? – mérgelődött már a fényezőműhelyes bácsi, mert egész nap ugyanazt az egy kisautót festette át újra meg újra.

– Narancssárgát – mondta a kisautó, de abban a pillanatban kibukott belőle: – Nem, sárgát. Nem, inkább zöldet. Azt sem, kéket. Ó, dehogy, lilát. Jaj, annyi szép szín van a világon, hogyan válasszak csak egyet? – kérdezte boldogtalanul a kisautó, és már a sírás határán volt.

A bácsi azonban a homlokára csapott, mert támadt egy ötlete.

– Már tudom, hogyan oldjuk meg a gondodat. Gyere csak, megyünk festeni.

Kis idő múlva olyan kisautó gördült ki a műhelyből, amilyet még soha senki nem látott az úton. Szivárványszínű volt ugyanis. Egyszerre viselte az összes kedvenc színét. Végre elégedett volt. És nagyon jól állt neki.

Így hát az elégedett kisautó hazagurult, hogy a hosszú nap után jót aludjon. Már nem volt unalmas szürke, és nem is egyszínű, hanem szivárványos. És már előre örült, hogy mindenkinek örömet szerez majd, aki ránéz.