János és a varázsfazék

Hetedhét országon túl volt egyszer egy kicsiny ország. Ezt az országot egy öreg, de nagyon igazságos és jószívű király kormányozta. Az emberek boldogan éltek, és soha senki nem szenvedett szegénységben. Ám eljött az idő, amikor a király gyengülni kezdett, mert már nagyon öreg volt, és végül örökre elment.

Mindenki megsiratta, és még jobban búslakodtak, amikor a trónra a fukar, kapzsi és gőgös fia ült. A fiú éppen az ellentéte volt az apjának. Nem törődött az emberek javával, neki csak a pénz és a vagyon számított.

Az új király magas adókat szedett, az embereknek mindent be kellett adniuk, amit megtermeltek, így nyomor és éhség lett az országban. Senki sem tudta, hogyan lehetne véget vetni a bajnak. Míg egy reggel fel nem ébredt egy János nevű legény, és elhatározta, hogy tennie kell valamit a családjáért és a jó emberekért maga körül. Elindult hát a közeli erdőbe, hátha talál valahol segítséget, hogy az emberek jobban éljenek, és újra vidámság legyen az országban.

Ahogy ment, mendegélt az erdőben, meglátta, hogy a legmagasabb hegycsúcsról színes füst gomolyog. Gondolta, felmegy, megnézi, mi történik ott, hátha talál valakit, aki tanácsot ad neki. Elindult hát fel a hegyre. De minél közelebb ért a csúcshoz, annál furcsább dolgok történtek. Először hihetetlenül erős szél kerekedett, és majdnem lefújta Jánost, ha nem kapaszkodott volna a fákba. Amikor a szél kicsit alábbhagyott, egyszer csak remegni kezdett a föld. A különös földrengés néhány fát is kidöntött, amelyek elzárták János útját, de némelyiket átugrotta, a többit pedig az ügyes fejszéjével forgácsra hasogatta.

Legjobban azonban az utolsó akadály lepte meg: egy hatalmas óriás. János ettől sem ijedt meg. Betett a hátizsákjába egy nehéz követ, és felmászott egy magas tölgyfára. Amikor az óriás éppen a fa alatt állt, János ledobta a követ, pont a feje búbjára. Az óriás megszédült, leült a fűbe, nagyot ásított, és mély álomba merült. Végül Jánosnak sikerült feljutnia a csúcsra, és ott valami varázslatosat talált. Egy öreg varázslót, aki a hatalmas üstjében valamit főzött.
– Szóval innen jött a színes füst – motyogta János, és a varázsló éppen ekkor vette észre.

– Hát te ki vagy? – kérdezte meglepődve a varázsló.
– János vagyok, és a hegy alatti országban élek. Segítséget keresek a népemnek – mutatkozott be János, és elmesélte a varázslónak, hogy egy kegyetlen uralkodó kezdte kormányozni az országot, és azóta mindenki éhezik és nyomorog.
– Ez igazán elszomorít, fiam. És mivel minden akadályomat legyőzted, adok neked három ajándékot, amelyek segíthetnek a népednek. Megkapod tőlem ezt a varázsfazekat: mindig annyi leves fő benne, hogy mindenkinek jusson. A második ajándékom egy varázserszény: mindig annyi pénz lesz benne, amennyire az ország népének az élethez szüksége van. A harmadik ajándékom pedig a legerősebb és leghűségesebb sárkányom, hogy védje az országotokat – mondta a varázsló, és átadta Jánosnak mind a három ajándékot.

János megköszönte a varázslónak, felült a sárkányra, és sebesen visszarepült az országába, ahol az emberek már várták. Alighogy megérkezett, kitette a fazekat a főtérre, és mindenkinek adott egy tál levest meg egy marék aranypénzt. Éppen mesélni kezdett az embereknek a varázslóról, amikor megérkezett a térre az új király.
– Mi folyik itt? Ti itt örvendeztek, lakomáztok, nekem meg semmit sem adtok?! Mindnyájatokat megbüntetlek! – kiáltotta szigorúan a király.
Az emberek megint lehajtották a fejüket, de ekkor a sárkány a karmai közé kapta a királyt, felemelkedett vele a háztetők fölé, és elvitte messze, hetedhét országon túlra. Vissza a király soha többé nem merészkedett.

Aznap este az emberek mulatoztak, és úgy döntöttek, hogy a segítségért és a nép megmentéséért Jánosnak kell lennie az új királynak. Hamarosan szép menyasszonyt is talált magának, és újra igazságos, jóságos király uralkodott az országban. Az ország ismét a boldogság helye lett, és soha többé nem szenvedett éhséget és nyomort.