A sellő és a varázsládika

Messze-messze innen volt egyszer egy csodaszép tenger. A vize kristálytiszta kék volt, tele mindenféle hallal, korallal és kagylóval. Élt itt egy sellő is. Gyönyörű volt, de apró sebhelyek borították, amelyeket a halászoktól kapott.

Mindig azt kívánta, bárcsak gyors lehetne, hogy elmenekülhessen a veszély elől, és szeretett volna gyönyörű, színes korallok között élni. Sokat gondolt a kívánságaira, de nem hitte, hogy valaha is teljesülhetnek.

Egy nap, ahogy úszkált a tengerben, talált egy kis ládikát. Kíváncsian kinyitotta, és látta, hogy három tárgy meg egy levél van benne. „Te, aki megtaláltál, három varázstárgyat kapsz” – állt a levélben. „A tükröcske meggyógyítja minden sebedet és forradásodat. Az üvegcsében lévő bájital hihetetlen gyorsaságot ad, így mindenki elől elmenekülhetsz. A varázspor pedig újra élettel és színekkel tölti meg azt, amire rászórod.”

„Hiszen ez maga a valóra vált álom!” – gondolta a sellő. Mégis úgy döntött, vár még egy kicsit, mielőtt a varázserőt használná. „Hátha valakinek nagyobb szüksége lesz rá, mint nekem.” Boldogan úszkált a kincsével, amikor egyszer csak egy öreg cápával találkozott. A cápa lassan úszott, szomorú szemekkel, és az egész testét sebhelyek borították.
– Mi történt veled, cápa? – kérdezte a sellő.
– Az emberek azt hiszik, gonosz vagyok, ezért a halászok gyakran próbáltak elfogni. Régen szerettem a part közelében lenni, de most már félek. Öreg vagyok, nincs már annyi erőm, ezért úgy döntöttem, itt maradok a mély tengerben.

A sellő megértette, hogy ennek a szomorú cápának szüksége van a segítségére. Neki ajándékozta a tükröcskét. Amikor a cápa belenézett, eltűnt róla minden sebhely, és visszatért a réges-régen elvesztett ereje. A boldogság a szemében volt a legszebb ajándék, amit a sellő csak kívánhatott. Egy pillanatig sem bánta. Vidáman úszott tovább, amikor egy rémült kis delfinnel találkozott.
– Sellő, segíts! Ezen a vidéken rengeteg az orvhalász, én pedig nem vagyok elég gyors, hogy elmeneküljek előlük – panaszolta kétségbeesetten.
A sellő gondolkodás nélkül odaadta neki a bájitalos üvegcsét. A delfin hálásan megitta, és ő lett a leggyorsabb delfin az egész környéken.

Nem sokkal később a sellő egy hatalmas korallhoz ért. Csakhogy ez a korall tönkrement, szürke volt és színtelen. Körülötte sok szomorú hal úszkált:
– El kell hagynunk az otthonunkat. A korallt tönkretették az emberek, és nincs itt mit ennünk.
A sellő azonnal feláldozta az utolsó varázslatát is. Megszórta a korallt a porral, és az egyszerre csak színekben kezdett pompázni. Így minden tengeri lénynek újra volt hol laknia. A sellő még el sem szomorodhatott azon, hogy nem maradt egyetlen ajándéka sem, már oda is úszott hozzá a hálás delfin és a cápa a családjával. A sellő így rengeteg új barátot szerzett, és rájött, hogy a barátok sokkal többet érnek bármilyen varázstárgynál.