
Esti mesék
A kis denevér, aki félt a sötétben
Amikor az egész erdőre ráborul a sötétség, és az égen feltűnik a hold meg a csillagok, beköszönt az éjszaka. Az erdő állatkái bebújnak a vackukba, az odújukba, és álomra hajtják a fejüket. Erőt kell gyűjteniük a következő napra. Vannak azonban olyan állatok is, amelyeknek éjjel kezdődik az életük. Nappal alszanak, és amikor közeleg az alkonyat, felébrednek. Kinyitják apró szemüket, és kezdődhet az éjszakai élet.
Barlangokban laknak, fejjel lefelé lógva alszanak, és tudnak repülni. Mindig sokan vannak, szorosan egymás mellett. Amikor sötétedni kezd, az a jel, hogy ideje felébredni és kirepülni az erdőbe. Ők a denevérek. Hiába repülnek sebesen és sötétben, soha semminek nem ütköznek neki, és nem is félnek.
Egyszer egy barlangban élt egy ilyen denevércsapat. Esténként szétrepültek az erdőben, és egész éjjel ott cikáztak. Suhantak a levegőben, és nagyon élvezték. Egyikük azonban mindig a barlangban maradt. Egy kicsi denevérke, aki nagyon félt. Attól tartott, hogy nekimegy valaminek, hogy eltéved a sötétben, és nem talál haza. Ezért inkább otthon maradt, egyedül.
A barátja minden este felkeltette, és azt mondta neki:
– Hé, pajtás, ébresztő! Már este van, mindjárt indulunk. Gyere velünk, ne félj! Ott leszek melletted. Olyan hangokat adunk ki, amelyeket csak mi hallunk, és ezek segítenek, hogy el ne tévedjünk, és semminek ne ütközzünk neki.
A kis denevérke azonban mindig ezt felelte:
– De én nem hallom őket. Nem tudom, hogy kell, és félek. Inkább itthon maradok.
Aztán összegömbölyödött a sarokban, és szomorkodott.
Egyszer aztán mégis történt valami, ami kicsalogatta a barlangból. Egy este, amikor a csapat megint szétrepült az erdőben, és ő egyedül maradt, úgy tűnt neki, hogy hall valamit. Valami furcsa hangot. Hegyezte a fülét, de nem ismerte fel. Egy belső hang mégis azt súgta neki, hogy baj történt, és ez a hang neki szól. Kimászott a barlang szájához, és fülelt. Megint az a hang! Valami azt súgta neki, hogy ki kell derítenie, mi az.
Összeszedte minden bátorságát, és elindult a hang után. Az egy nagy fához vezette, amelyen egy hatalmas háló lógott. A hálóban ott vergődött az összes barátja. A szélén ott volt a legjobb barátja is, és így kiáltott:
– Tudtam, hogy eljössz! Bíztam benned. Látod, mondtam, hogy ezeket a hangokat csak mi adjuk ki, és oda vezetnek, ahová kell. De most gyorsan! Ki kell szabadítanod minket. Mind csapdába estünk.
A denevérke körberepülte a hálót, és törte a fejét, hogyan segíthetne. Aztán eszébe jutott, hogy a mókusoknak éles foguk van. Felkeltette őket, és segítséget kért. A mókusok nem tétováztak, gyorsan odaszaladtak, és átrágták a hálót. Néhány perc múlva a denevérek szabadok voltak. Hálásan köszönték meg a mókusoknak.
Nagyon büszkék voltak a legkisebbjükre is. Az ő bátorságának köszönhették, hogy mindannyian megmenekültek.
Azóta a kis denevér is együtt indul éjszakai útra a csapatával, és nem marad egyedül a barlangban. Már nem fél, és bízik a megérzéseiben.
5 perces mesék Állatos mesék Állatos tanmesék Erdei mesék Mesék óvodásoknak




Hogy tetszett a mese?