A denevér, aki megmentette a nyarat

Amikor este sötétedni kezd, az emberek ablakot nyitnak, hogy kiszellőztessenek. Így friss, hűvös levegő lesz odabent, amiben jó elaludni. Idén azonban minden más. Alig sötétedik be, máris megszólal a zümmögés.

Mindenütt szúnyogok vannak. A lámpák körül röpködnek, de olyan sokan vannak, hogy egyenesen az emberekhez repülnek. Az emberek hessegetik őket, becsukják az ablakot, és dörmögnek, hogy ilyen nyárra nem is emlékeznek.

Egy öreg hársfa koronájában, nem messze a várostól, egy kis denevér lóg fejjel lefelé, és hallgatja az egész város és a természet neszeit. Tibornak hívják, és mindent hall. Nemcsak az emberek hangját, hanem azt is, amit az emberek nem hallhatnak. A szúnyogok vékony zümmögését, sőt a beszédüket is, így tudja, hogy idén valahogy vidámabbak és hangosabbak a szúnyogok. Tibor tudja, hogy ez nincs rendjén.
– Valahogy túl sokan vannak – motyogja magában. 

Régen a denevérek minden éjjel a város fölött repültek. Rovarokra vadásztak, csendben, észrevétlenül. Így segítettek az embereknek, hogy nyugodtabban aludjanak. Csakhogy a régi csűrt, ahol a denevérek aludtak, nemrég bezárták. Az emberek kijavították, és a denevéreknek el kellett menniük. Néhányan messzire repültek, mások elbújtak, ahol csak tudtak. Tibor pedig szinte egyedül maradt a város szélén. 

Egy éjjel elhatározza, hogy nem akar tovább csak lógni, és nézni, hogyan gyötrődnek az emberek. Alacsonyan a kertek fölé repül. A szúnyogok szétrebbennek körülötte. Tibor kinyitja a kis száját, röviden, halkan füttyent, és vadászni indul. Egy szúnyog, kettő, három. Egyedül van ugyan, de megtesz minden tőle telhetőt. 

Csakhogy túl sok a szúnyog.
„A többiek nélkül nem megy” – gondolja. Megfordul hát, és egészen a folyóig repül, ahol a régi híd boltíve alatt néhány denevér bujkál.
– Vissza kell mennünk az emberekhez – mondja nekik. – A városnak szüksége van ránk.

A denevérek egy pillanatig habozanak. Hiszen az emberek elűzték őket. De meleg az éjszaka, és azt ők is tudják, hogy idén sokkal több a szúnyog, mint máskor. Végül egymás után elrugaszkodnak a kőről, és Tiborral együtt elindulnak vissza a városba. 

A város fölött újra feltűnnek a csendes szárnyak. A denevérek köröznek, vadásznak, és az éjszaka lassan megnyugszik. Az emberek észre sem veszik. Csak egyszerre jobban alszanak, és nyitva hagyhatják az ablakot. 

Reggelre csend van. Tibor az új rejtekhelyén lóg a tető alatt, és lehunyja a szemét. Tudja, hogy a denevéreket nem látni. De nélkülük a nyár sokkal kellemetlenebb volna. És neki ez éppen elég.