A csizmás kandúr

Volt egyszer egy molnár, akinek három fia volt. Az egyik nagyon szorgalmas és dolgos volt, a másik kettő viszont csak lógatta a lábát, a munkát messze elkerülte.

Amikor egy napon az öreg, szegény molnár meghalt, maradt utána egy malom, egy szamárka és egy fekete-fehér kandúr. A fiúknak meg kellett osztozniuk az apjuk hagyatékán.
Az egyik megtartotta a malmot, a másik elvitte a szamarat, a harmadiknak pedig csak a kandúr jutott.
A két kapzsi báty a malmot is, a szamárkát is eladta. És mit csináltak a pénzzel? Néhány nap alatt elverték, és semmijük sem maradt. A legkisebb fiú, Jakab, nem nagyon tudta, mihez kezdjen a kandúrral, de nagyon örült a társaságának.

Egy este, amikor Jakab már éppen elaludt volna, odament hozzá a kandúr, és azt mondta: „Adj nekem egy zsákot és egy pár csizmát. Néhány nap múlva visszajövök, és a királyság legszerencsésebb emberévé teszlek.” Jakab azt hitte, már álmodik. Mégis felkelt, és odaadta a kandúrnak a zsákot meg a csizmát, ahogy kérte.

A kandúr felhúzta a csizmát, a zsákot a vállára vetette, és elindult az erdőbe. A zsákból csapdát csinált a nyulaknak. Amikor egy nyúl belesétált, a kandúr felkapta a zsákot a nyúllal együtt, és szaladt vele a palotába. „Gazdám, Karabás márki, ezt az ajándékot küldi felségednek” – mondta a királynak. A király elcsodálkozott, mert nem ismert semmiféle Karabás márkit, még csak nem is hallott róla. A nyúl azonban nagyon tetszett neki, ezért megtartotta az ajándékot.

Másnap a kandúr megint csapdát állított, és fürjeket fogott a zsákba. Ezeket is elvitte a királynak, mondván, hogy a gazdája, Karabás márki küldi. A király köszönettel elfogadta a fürjeket, a kandúr pedig még jó néhány napig hordta neki a különféle ajándékokat.

Egy forró napon a kandúr azt ajánlotta Jakabnak, hogy menjenek el fürödni a folyóhoz. „Mától fogva Karabás márkinak szólítalak!” – jelentette ki a kandúr. Jakab ráhagyta, és nem kérdezett semmit, mert tudta, hogy a kandúr egy kicsit bolondos.

Éppen amikor a király a lányával a folyóparton hintózott, a kandúr kiabálni kezdett: „Gazdám, Karabás márki, fuldoklik! Segítség!” A király gondolkodás nélkül megparancsolta a szolgáinak, hogy mentsék ki a márkit, mert eszébe jutott a sok ajándék, amit tőle kapott.

Amikor kihúzták a vízből, a kandúrral együtt a palotába vitték, és ruhát adtak nekik. Jakab, vagyis Karabás márki végül bevallotta a királynak, hogy a kandúr nem mondott igazat. „Nem vagyok én semmiféle márki, csak egy szegény molnárlegény” – vallotta be. A király megbecsülte az őszinteségéért, ezért úgy döntött, hogy néhány zsák aranyat ad neki, és hozzá a királykisasszonyt is. Nagy lakodalmat csaptak, és mindenki elégedett volt. A kandúr is, aki attól fogva úgy élt, mint Marci Hevesen.