Az egerek és a kandúr

Egyszer volt, hol nem volt, a sűrű erdő mélyén élt egy Miki nevű egér. Egy öreg tölgyfa belsejében volt a hangulatos kis lakása, ahol megvolt mindene, amit egérszív csak kívánhat: puha mohaágyacska és egy kamrára való finomság. Miki azonban nem szeretett egyedül lenni, ezért elhatározta, hogy vendégségbe hívja vidám unokatestvérét, Rikit.

Nagy buzgalommal kitakarította a lakáskáját, hogy csak úgy ragyogott, és igazi lakomát készített. Amikor Riki megérkezett, Miki mosolyogva fogadta:
– Gyere csak beljebb, barátom, ma jól mulatunk!
Az asztal roskadozott a tálaktól, rajtuk ropogós krumpli, szaftos húsfalatok és illatos sajtok.
– Kóstold meg ezt a málnaszörpöt, olyan, mintha a mesében volnánk! – nevetett Miki, és felemelte a poharát.
– Ez aztán a királyi lakoma! – dicsérte Riki, miközben vidám történeteket meséltek egymásnak, és a nevetésük betöltötte az egész tölgyfát.

Ám az örömüket egyszer csak megzavarta egy hívatlan vendég: egy éles karmú, éhes kandúr. Berontott, és a két egér épphogy be tudott bújni egy szűk rejtekhelyre a lakás sarkában.
– Gyorsan, mert felfal minket! – cincogta Miki.
Biztonságban voltak, de a kandúr nem adta fel egykönnyen. Felfalta az összes ételmaradékot, de még mindig nem volt elég neki. Elhatározta, hogy kivárja az egereket. Hogy kicsalogassa őket, nyávogni kezdett, és úgy kaparta a falakat, hogy minden beleremegett.

Miki és Riki befogták a fülüket, hogy kibírják a lármát, és tervet kezdtek kovácsolni.
– Megvárjuk, amíg elálmosodik – suttogta Miki.
A kandúr tényleg ásítozni kezdett, és leragadt a szeme. Ez volt a nagy pillanat! De az egerek egy kicsit meg is akarták leckéztetni a kandúrt, amiért elrontotta a lakomájukat. Amikor mélyen elaludt, csendben kiosontak, fogtak egy kötelet, és szorosan összekötötték mind a négy mancsát. Aztán belecincogtak egyenesen a fülébe, és gyorsan elszaladtak.

A kandúr nyávogva felriadt, de az összekötözött lábával megbotlott, és egyenesen az orrára esett. Miki és Riki már rég messze jártak, nevettek, és örültek az ügyes csínyüknek. A kandúr, bármilyen dühös volt is, végül belátta, hogy a kis egerek túljártak az eszén. Ahhoz, hogy az egerek kioldozzák, meg kellett ígérnie nekik, hogy soha többé nem kergeti őket, és nem is akarja megenni. És az ígéretét be is tartotta.