Aranyfürtöcske és a három medve

Volt egyszer egy kislány, akinek aranyszínű, göndör fürtjei voltak. Ezért mindenki csak Aranyfürtöcskének hívta. A kislány gyakran járt az erdőbe gombázni, málnát és epret szedni. Egyszer azonban messzire kalandozott, és eltévedt. Sokáig bolyongott, de sehogy sem találta a hazavezető utat. Csak egyre mélyebbre jutott az erdőben.

Aranyfürtöcske már nagyon elfáradt, a sok gyaloglástól fájt a lába. Éhes is volt, mert alig talált erdei gyümölcsöt. Egyszer csak egy kis házikó bukkant fel előtte.

Nem mézeskalács-házikó volt, és nem is az ő kis házuk. Idegen házikó volt. Biztosan jó emberek laknak benne, és megmondják neki, merre van hazafelé. Így hát Aranyfürtöcske az ajtóhoz ment.

Kopogott. De senki sem felelt. Óvatosan résnyire nyitotta az ajtót.

– Hahó! Van itthon valaki? – szólt be. De senki sem felelt. Úgy látszott, nincs otthon senki.

Aranyfürtöcske belépett. Az asztalon három tál állt, tele kásával. Az első tál nagy volt, mellette nagy kanál feküdt. A második valamivel kisebb, mellette kisebb kanál. A harmadik pedig a legkisebb, és a kanál is kicsike volt mellette.

Aranyfürtöcskének már régóta korgott a pocakja, ezért megkóstolta a kását a legnagyobb tálból. De az nagyon forró volt.

– Jaj! Megégettem a nyelvemet!

Megkóstolta hát a második, kisebb tálból.

– Brrr, ez meg hideg, mint a jég.

Akkor megkóstolta a legkisebb tálból.

– Ez éppen jó! – örvendezett, és az egészet megette.

Ahogy jóllakott, rettenetes fáradtság tört rá.

– De álmos vagyok – ásított.

Úgy lecsukódott a szeme, hogy alig bírt elvánszorogni a hálószobáig. Ott három ágyacskát talált. Az egyik nagy volt, a másik kisebb, a harmadik a legkisebb. Aranyfürtöcske kipróbálta az első ágyat, de az nagyon kemény volt.

– Jaj, ez az ágy olyan, mint egy deszka.

Kipróbálta hát a második ágyacskát.

– Ez meg túl puha – kiáltotta Aranyfürtöcske a dunyhák közül, amelyekbe úgy belesüppedt, hogy szinte ki sem látszott.

Kipróbálta a harmadik ágyacskát.

– Ez éppen jó.

Abban el is aludt Aranyfürtöcske. Olyan mélyen aludt, hogy arra sem ébredt fel, amikor hazaértek a házikó lakói.

A házikóban három medve lakott, akik épp most jöttek haza a sétából. A legnagyobb volt a medve apa, kicsit kisebb a medve anya, a legkisebb pedig a kis medvebocs, az ő kisfiuk.

A medvék az asztalhoz mentek.

– Valaki evett az én kásámból – csodálkozott a medve apa.

– Valaki az én kásámból is evett – mondta a medve anya.

– Valaki az én kásámból is evett – kiáltotta a kis medvebocs, és mivel nem szerette a kását, még hozzátette: – És szerencsére meg is ette az egészet!

A medvék bementek a hálószobába, és megint csak ámultak.

– Valaki aludt az én ágyamban – panaszkodott a medve apa.

– Valaki az én ágyamban is aludt – mutatott a medve anya a gyűrött dunyhára.

– Valaki alszik az én ágyamban! És egy kislány az! – kiabálta a medvebocs.

A kiabálásra Aranyfürtöcske felébredt. Amikor meglátta a medvéket, nagyon megijedt, kiugrott az ablakon, és elszaladt a házikótól. Nagy sietségében még a hazavezető utat is megtalálta, és hazaért.