Ágika, a kíváncsi kisborjú

Egy dél-csehországi tanyán élt Riska tehén az öt borjacskájával: Marcsival, Cilivel, Jucikával, Lenkével és Ágikával. Ha szép idő volt, egész nap a legelőn voltak. A gazda szép, nagy istállót is épített nekik, abban aludtak és pihentek, ha esős idő járt.

Ágika volt a borjak közül a legkisebb, a legkíváncsibb, és nagyon eleven is – nem volt kedve egész nap a legelőn heverészni. Tudta, hogy a tanyán más állatok is élnek. Folyton azt kérte az anyukájától, meséljen neki valamit a tanya többi lakójáról.

Amikor Riska még kisborjú volt, éppen olyan, mint most Ágika, megrúgta egy megbokrosodott kanca. Ezért lett olyan félénk és tartózkodó: a többi állattal nem akart barátkozni, és a borjaival együtt csak a saját legelőjükön vagy az istállóban maradt.

Egy napsütéses napon az egész tehéncsalád a legelőn hevert, és a mama mesélt a kicsinyeinek. A borjak mind figyelmesen hallgatták – csak Ágika nem. Ő unatkozott, és egyetlen mesét sem akart többé hallani. Szaladgálni akart, felfedezni, új dolgokat megismerni. Elhatározta hát, hogy egyszerűen elmegy. Először csak annyira távolodott el a családjától, hogy még lássák. Senki sem figyelt rá, a borjak továbbra is a mesét hallgatták, így hát továbbindult – köszönteni a tanya többi lakóját.

Egyszer csak Ágika egy furcsa kis házikót pillantott meg, körülötte pedig néhány furcsa, szárnyas teremtményt. „Vajon kik ezek? Szárnyuk van, mégsem repülnek. Madárkák nem lehetnek” – gondolta Ágika, és egyenesen odament hozzájuk.

– Sziasztok! Ágika vagyok, és itt lakom a szomszédban, az istállóban az anyukámmal. Az anyukám tejet ad a gazdának és a családjának. Hát ti kik vagytok? – kiáltotta oda nekik Ágika.

A kis teremtmények felfigyeltek, Ágikára néztek, és az egyik megszólalt:

– Szia, Ágika! Mi tyúkok vagyunk, és a tyúkólban lakunk. Én Eszmeralda vagyok. Ez itt a párom, a kakas, és vannak kiscsibéink is. A gazda gondoskodik rólunk, mert tőlünk kap tojást a családjának. Gyere, nézz körül!

Ágika hát közelebb ment, megnézte a furcsa kis házikót, amely valójában tyúkól volt, a kiscsibék pedig végigvezették a kifutójukon. A tyúkoktól kapott egy tojást, hogy megmutathassa a családjának.

Ágika elégedetten, fülig érő szájjal ment tovább. Egyszer csak egy karámot látott, benne három furcsán bozontos, egészen göndör, fehér állatkát. Ágikának nagyon tetszettek, ilyen érdekeset még sosem látott, ezért elhatározta, hogy velük is megismerkedik.

– Sziasztok! Ágika vagyok, és itt lakom a szomszédban, az istállóban az anyukámmal. Az anyukám tejet ad a gazdának és a családjának. Hát ti kik vagytok? – kiáltotta megint Ágika.

A göndör állatkák ránéztek, és az egyik megszólalt:

– Szervusz, Ágika! Én Zsófi vagyok, a birka. Ezek itt a bárányaim. A gazda tőlünk rengeteg gyapjút kap. Gyere, nézz körül!

Ágika hát odament. Végül emlékbe kapott a birkáktól egy kis gyapjút.

Ágika lelkesen ment tovább, és egyszer csak egy istállót látott, benne két nagy barna állatot.

– Sziasztok! Ágika vagyok, és itt lakom a szomszédban, az istállóban az anyukámmal. Az anyukám tejet ad a gazdának és a családjának. Hát ti kik vagytok? – kiabálta.

– Örülök, hogy megismerhetlek, Ágika. Én Jázmin vagyok, a kanca, ez pedig a csikóm. Mi segítünk a gazdának hazahordani a fát az erdőből – felelte az egyik, és Ágikát megint meghívták, hogy nézzen körül. Jázmintól emlékbe egy szerencsepatkót kapott.

Kezdett sötétedni, és Ágika rájött, hogy sietnie kell haza, nehogy Riska mama keresni kezdje, ezért szaporábban szedte a lábát. Amikor visszaért a legelőre, látta, hogy az anyukája éppen az utolsó mese végére ér, a többi borjú pedig még mindig figyel. Senki sem vette észre, hogy majdnem az egész délutánt távol töltötte.

Ágika aznap este boldogan aludt el, a feje csak úgy zsongott a sok új élménytől. Még sok-sok napig mesélt a kalandjáról a testvéreinek, akik szintén el voltak ragadtatva. Egy idő után együtt sikerült rábeszélniük az anyukájukat, hogy ő is barátkozzon össze a tanya többi lakójával. Azóta a tanyán minden állat jóban van egymással, és rendszeresen meglátogatják egymást.