A zsiráf, aki festő akart lenni

Malvin, a zsiráf már egészen kicsi korától nagy művészlélek volt. Ahogy járta a világot, csodálta a szépségét, szerette a színeit és a képeket, amelyeket nemcsak a természet, hanem a napocska is festett.

– Bárcsak én is tudnék így festeni! – gondolta. – Ki kell próbálnom! – határozta el, és türelmetlenül elszaladt, hogy szerezzen egy hatalmas papírt és egy végtelen nagy palettát festékekkel.

– No jó, de most mi legyen? Megpróbálok patával festeni.

Mártogatni kezdte a patáit a festékbe, és tipegett-topogott a hatalmas papíron. A kép ugyan nagyon érdekes lett, de nem az igazi.

– Jaj, jaj, a patáim túl nagyok – sóhajtott. – Hogyan festhetném le ilyen óriási patákkal a természet apró részleteit?

Kicsit szomorú volt, de úgy döntött, nem adja fel, és folytatta.

Elszaladt a legközelebbi boltba, és vett ecseteket. Mielőtt hazaért volna a papírjához, megpróbálta a patájába venni az ecsetet, de az folyton kiesett belőle, és a papíron szép képek helyett inkább csak elrontott paccok lettek.

„Ejnye, mit is vártam, hiszen zsiráf vagyok, hogyan is lehetne belőlem festő” – járt a fejében, miközben sétálni indult, hogy legalább egy kis időre elfelejtse a bánatát. Kis idő múlva azonban zaj zökkentette ki a gondolataiból: egy közeli házikóból jött.

Ebben a házikóban egy anyuka lakott, és azon panaszkodott, hogy nem sikerül kifestenie a lánya szobáját. Egyedül nevelte a kislányt, és a kedvenc színére akarta kifesteni a szobácskáját. Malvin rögtön észrevette a vödör borsózöld festéket. Egy darabig kicsit távolabbról nézte az anyukát. A szoba egy része már ki volt festve, de nagyon magas volt. Az anyuka nem volt éppen magas, nem érte el sem a falak felső részét, sem a mennyezetet. Malvin nem szerette szomorúnak látni az embereket, ezért azonnal odaszaladt, hogy megvigasztalja.

– Jó napot, asszonyom, ugyan miért ilyen szomorú? – kérdezte az anyukától.

– Ó, Malvin, ezzel a borsózöld színnel próbálom kifesteni a kislányom szobáját, de sajnos túl alacsony vagyok, nem érem el a mennyezetet. Nem tudom, mitévő legyek – felelte az anyuka.

– Ugyan, asszonyom, emiatt egyáltalán ne búsuljon! – válaszolta a zsiráf. – Hadd segítsek! Hiszen én elég magas vagyok.

Szájába vette a nagy festőkefét, és belemártotta a zöld festékbe. A fal felső része és a mennyezet sem jelentett neki akadályt, a zsiráf ugyanis az anyukához képest igazi óriás. Az anyuka ámulva nézte, milyen ügyesen mártogatja Malvin a kefét a festékbe, és húzza végig a gyerekszobán. Néhány perc alatt kész is lett a festés.

A zsiráf nagyon örült, hogy segíthetett az anyukának, és jó érzéssel, meg egy szatyor finom étellel ballagott elégedetten haza. Néhány nap múlva azonban kopogtattak az ajtaján: éppen az az anyuka volt, akinek a gyerekszoba festésében segített. Nem egyedül jött, a barátnője is vele volt.

– Malvinka, kérlek, nem segítenél a barátnőmnek is? Neki is ki kellene festenie nemcsak a gyerekszobát, hanem a hálószobát is – mondta az anyuka.

– Hát persze, ez igazán nem gond, nagyon szívesen segítek – felelte Malvin.

A kisváros lakói között hamar híre ment, milyen remekül fest Malvin szobákat. Idővel egyre több és több megrendelője lett, és megtanult mindenféle napocskákat, felhőcskéket és kisautókat is festeni. Így lett Malvinból a legjobb szobafestő.