A víz alatti királyság megmentése

Volt egyszer egy királyság. De nem olyan, amilyeneket ismerünk. A víz alatt volt, messze az emberek világától. A korallzátonyon fekvő királyságban különös tengeri lények éltek, gyönyörű halak, amilyeneket a világ még nem látott, és sellők is: Aurélia, Luna és Marisza.

Mindhárman híresek voltak csillogó zöld halfarkukról, szépségükről és ügyességükről. Mindegyik sellőnek csodaszép haja volt: Auréliáé rózsaszín, Lunáé hosszú és kék, Mariszáé piros. A szépségüket és a korallzátonyukat azonban rejtegetniük kellett az emberek elől.

Gyönyörű napsütéses nap volt, a víz felszínén csillogott a napfény, és a hullámokban színes szivárványok játszottak. Aurélia, Luna és Marisza a felszín közelében játszott, és kuncogva kergették a pajtásukat, Flip delfint, aki csillogó buborékokat fújt, és vidáman ugrált ki a vízből. Aztán a korallok között kergetőztek a királyságukban. Egyszer csak elsötétült a víz a királyság fölött. Furcsa volt, hiszen gyönyörűen sütött a nap, de a korallok fölött sötét folt jelent meg. Valami volt a felszínen. Aurélia óvatosan kidugta a fejét a vízből, felnézett, és elakadt a lélegzete.
– Egy hajó! – suttogta ámulva, de félelemmel a hangjában.
Halászhajó volt.
– Az emberek veszélyesek, nem szabad megtalálniuk minket! – kiáltotta aggódva Luna, aki Mariszával együtt szintén kíváncsian kikukucskált a vízből.

A nővérek tudták, hogy a hajók közelében óvatosnak kell lenniük, mert a tengerészek gyakran kíváncsiak voltak a zátony titokzatos lakóira. Nem fedezhették fel a királyságukat! Gyorsan lemerültek, halfarkuk megcsillant a napfényben. A nővérek és pajtásuk, Flip, elúsztak a zátonytól. Nem vezethették a hajót egyenesen az otthonukhoz! Csakhogy már késő volt: a hajó megfordult, a vízbe nagy háló csobbant, és közeledett feléjük. Flip eltűnt a távolban, a hajó legénysége azonban meglátta a sellőket.

Luna szíve hevesen dobogott, amikor érezte, hogy a háló végigsúrolja a zöld halfarkát.
– El kell tűnnünk innen! Ha elkapnak, soha többé nem jutunk haza! – sírta, és úszott, ahogy csak bírt.
A nővérek közül Aurélia volt a leggyorsabb és a legbátrabb.
– Ússzunk a sziget melletti sziklás zátony felé! A háló nem jut át a sűrű sziklákon, és a hajó sem tud ott könnyen mozogni – ötlötte ki Aurélia.

A nővérek egyetértettek, és egyetlen farkcsapással a sziget széle felé indultak, amelyet magas sziklák vettek körül. A sellők ügyesen átsuhantak közöttük. A hajó megállt, a sziklákon át nem tudta folytatni a keresést. A háló ugyan még mindig a nyomukban volt, de beakadt egy sziklába, és elszakadt. A nővérek azon törték a fejüket, hogyan csalhatnák el tőlük a hajót, és hogyan juthatnának haza. Egyszer csak megjelent előttük a barátjuk, Flip delfin.
– Van egy ötletem! – kiáltotta magabiztosan, és felúszott a felszínre. Magasra ugrott a vízből, és a hajó közelében olyan erősen csapkodott és fröcskölt, ahogy csak tudott.

A legénység meglepődött a hirtelen csobbanásokon, és azt hitte, valami sokkal nagyobb tengeri lény van ott. Otthagyták az elszakadt hálót a sziklák között, és elsiettek a különös tengeri lény után, pedig az valójában csak Flip delfin volt. A delfin lebukott a vízbe, és nagy csobbanásokkal messzire csalta a hajót a sziklákról, a szigettől és főleg az otthonuktól, a korallzátonytól. Amikor a hajó távolodott, és tiszta volt a levegő, a nővérek a sziklák között hazaúsztak, biztonságba. Elbújtak a királyságukban egy nagy korall alá, és nézték, ahogy a hajó árnyéka eltűnik a messzeségben.

Amikor már semmi sem fenyegette őket, Flip visszatért a királyságba.
– Egészen a sötét óceán közepéig csaltam őket. Onnan már nem jönnek vissza hozzánk – mondta büszkén a delfin.
– Megmentettél minket! – kiáltotta Marisza, és a nővéreivel együtt megölelték a barátjukat, a delfint.

A királyságukban Aurélia, Marisza és Luna elmesélték a pajtásaiknak – a halacskáknak és a többi tengeri lénynek –, hogyan jött egy veszélyes hajó, és hogyan mentette meg őket Flip. A korallzátonyon mindenki tudta, hogy még óvatosabbnak kell lenniük, az emberektől jobban féltek, mint bármi mástól. A nővérek pedig sosem felejtették el ezt a kalandot és az ügyes csapatmunkát, amely megóvta őket attól, hogy felfedezzék őket. Valahányszor hajót láttak a távolban, úgy elbújtak, hogy soha senki ne találja meg őket, és a titkuk rejtve maradjon a világ elől.