A kisfiú, aki nem akart felöltözni

Biztosan hallottatok már sok rossz gyerekről, de fogadjunk, hogy Tomiról, aki nem akart felöltözni, még nem hallottatok.

Volt egyszer egy kisfiú, Tominak hívták, aki – ahogy már elárultuk – nem akart felöltözni. De nemcsak hogy nem akart, hanem nem is hagyta, hogy felöltöztessék. Ha a szüleinek mégis sikerült legyűrniük és ráadni a ruhát, Tomi letépte magáról, és megint pucéran rohangált. De teljesen pucéran ám!

Amíg nyár volt, a szülei legyintettek rá. Meleg van, Tomi nem fázik meg. Talán mire jön a tél, kinövi. Hát ebben nagyot tévedtek.

Ősszel, rögtön az első esővel nagy baj lett. Anyának el kellett mennie Tomival a boltba, Tomi viszont a lakásban rohangált, és rángatta le magáról a zoknit, amit anyának nagy nehezen sikerült ráhúznia.

– Legalább az esőkabátot vedd fel, esik odakint! – alkudozott anya.

– Nem öltözök fel! Nem! Pucéran megyek!

– Esik az eső. Hidegek a cseppek. Megfázol, és nem tudsz majd játszani – mondta anya.

Tomi azonban hajthatatlan volt. Mivel a bolt hamarosan bezárt, anya sietett bevásárolni. Tomi anyaszült meztelenül ugrált mellette, beleugrott minden pocsolyába, és fröcskölt mindenfelé.

– Asszonyom, hiszen hideg van! Miért nem öltözteti fel ezt a gyereket? – csodálkoztak az emberek, akikkel találkoztak.

Anya csak szégyenkezett. Nehéz mindenkinek elmagyarázni, hogy Tomit felöltöztetni egyszerűen lehetetlen.

Amikor hazaértek, Tomi csuromvizes volt, és hideg, mint a jég. Vacogott a foga, reszketett és nyafogott. De amikor anya pokrócba bugyolálta, azonnal ledobta magáról.

– Nem akarok semmit magamra venni! – mérgelődött Tomi.

Két nap múlva Tomi náthás és lázas lett. Ágyban kellett feküdnie. Direkt pucéran feküdt a dunyhán, betakarózni sem akart.

– Mit csinálunk télen? – kérdezte anya.

– Nem megy ki az utcára – javasolta apa.

– De jövőre iskolába kell mennie. El tudod képzelni, hogy pucéran rohangál az osztályban?

Apa elgondolkodott. Ez tényleg nem menne. Felhívott hát egy ismerős orvost, a gyerekhuncutságok szakértőjét, hogy jöjjön el hozzájuk, nézze meg a fiukat, és gyógyítsa meg.

Másnap meg is érkezett Esőköpeny doktor úr. Tomi szokás szerint anyaszült meztelenül rohangált a házban. A doktor úr megpróbált ráadni egy pólót, de Tomi úgy kalimpált, mint egy szélmalom. Az öltöztetés nem sikerült. A doktor úr felírt valamit a jegyzetfüzetébe. Aztán elővett egy szabócentit, és lemérte Tomit tetőtől talpig, megmérte a derekát, a lábát és a karját. Minden méretet gondosan feljegyzett.

– Ilyen nehéz esetekre, mint ez – mondta Esőköpeny doktor úr –, különleges ruhát kell varratnom. Rugalmas, testhez simuló anyagból készül, amit nem lehet lerángatni. Ráadásul a hátán záródik, így a kis csibészek ki sem tudják nyitni. Ha elkészül, jelentkezem, és küldöm a számlát.

Biztosan kíváncsiak vagytok, milyen volt az a ruha. Hát, olyasmi, mint a búvárok neoprénruhája. Amikor nagy nehezen sikerült beleügyeskedni Tomit, és a hátán összezárni, kitört a ribillió. Tomi megpróbálta letépni magáról. De nem ment. Erre a földre vetette magát, visított és kiabált, rugdalózott, aztán körbe-körbe rohangált a házban, és a falhoz dörgölőzött. Egy helyen sikerült kidörzsölnie a ruhát, gyorsan felkapta az ollót, és a többit szétvágta. Letépte magáról a különleges ruha maradékát, és végre abbahagyta a visítást.

A szülők egyrészt megkönnyebbültek, mert Tomi visítása miatt már a szomszédok is panaszkodni jöttek. Még Bárány úr is, akiről apa addig azt hitte, hogy süket. Másrészt viszont ez azt jelentette, hogy a drága ruha és az egész kezelés kárba veszett.

Eljött a tél, és vele a hó meg a fagy. Tomi ki akart menni játszani a gyerekekkel, hóembert építeni és csúszkálni. A szülők persze nem engedték ki ruha nélkül. Tomi kivárta, amíg nem figyelnek, és kiosont a kertbe a gyerekek közé. Rögtön belevetette magát a hóba, és hóangyalt csinált. Közben kicsit visítozott és vacogott a hidegtől, de egy darabig az öröm erősebb volt. Aztán sűrű hóesés kezdődött, fújni kezdett a szél, és a gyerekek hazaszaladtak. De hová lett Tomi?

Anya és apa kereste, szólongatta, de sehol sem találták. Csak a ház előtt állt egy befagyott hóember. Anya és apa rögtön tudta, hogy az a hóember az ő Tomijuk. A hideg hóemberré változtatta.

Anya és apa gyorsan bevitték a hóembert a házba, és a kályha mellé állították. A hó lassan olvadni kezdett, míg végül kikukucskált belőle Tomi, egészen átfagyva. Rögtön magára húzta az összes ruhát, amit csak talált, és bebugyolálta magát egy pokrócba. Anya nagyon örült, főzött neki meleg teát és meleg levest. Tomi mindent megevett és megivott. Attól fogva pedig nem volt hajlandó levetkőzni. De az már egy másik mese.

Ti is öltözzetek fel melegen, gyerekek, ha kimentek, nehogy úgy járjatok, mint Tomi. Még a végén hóemberré változnátok, fazékkal a fejeteken és répával az orrotok helyén.