Aranyhajka

Réges-régen élt egy nagy királyságban egy királylány, akit Aranyhajkának hívtak. Hogy miért éppen Aranyhajkának? Ennek a kis királylánynak gyönyörű, hosszú aranyhaja volt, amely mérföldekre ragyogott. A szép haja miatt Aranyhajkát messze földön mindenki ismerte.

Egy gyönyörű nyári napon, amikor szépen sütött a nap, a királylány nem tudta, mit kezdjen magával. Ki tudja, hová tűntek el hirtelen a barátnői. Aranyhajka aznap nagyon magányosnak és elkeseredettnek érezte magát. Elhatározta, hogy tesz egy kis sétát az erdőben a forrás felé, ha már ilyen szép napos idő van.

Amikor Aranyhajka elhaladt egy erdei kunyhó mellett, amelyet még sosem látott ott, mintha segélykiáltást hallott volna. Vékony, éles hangocska volt. Csak képzelődött? Nem! Tényleg hallotta. A királylány lassan közelebb ment a kunyhóhoz, amely mellett egy mély kút állt. A hang egyenesen a kútból jött. A királylány odalépett, és a kút fenekén meglátott egy kisegeret, amely beleesett, és nem tudott kijutni.

Aranyhajka azon gondolkodott, hogyan segíthetne az egérkének. Különféle leveleket és ágacskákat próbált leengedni neki, hogy felmásszon rajtuk, de mind túl rövid volt. Aranyhajka azonban nagyon okos királylány volt, és eszébe jutott valami. Hosszú haját lófarokba fogta, és leengedte az egérkének a mély kútba. Az egérke erősen belekapaszkodott a hajába, és felmászott rajta egészen a kút pereméig.

Az egérke szépen megköszönte a királylánynak, hogy megmentette az életét, és felajánlotta, hogy elkíséri az erdei forráshoz, és útközben játszik vele. A királylány nagyon boldog volt, hogy jót tehetett, és megmenthette az egérke életét. Egész délután együtt játszott az egérkével, és a következő napokon is, amikor a barátnőinek nem jutott rá ideje, és egyáltalán nem bánta, hogy a játszótársa csak egy kis egérke.